Idén is megnyerte az olaszországi Sportilia Tornát a gyermek csapatunk

Az olaszországi Santa Sofiában a Sportilia Olimpiai Sportközpontban vett részt  nemzetközi tornán április 13-15 között  a Zalakerámia ZTE KK U 12 –es gyermek csapata Halász Gergely és Ambrus Péter vezetésével. A torna 8 csapat részvételével zajlott, 4x8 perces játékidővel.

Az első csoportmérkőzésen az olasz első osztályú Virtus Venezia U 12 –es csapatával találkoztak a fiatalok és meggyőző játékkal 51-20 arányban győztek. Másnap délelőtt a Samoggia Azzuri Akadémia csapata következett, akiket szintén magabiztosan 51 – 22 re vertek. Ezzel eldőlt, hogy délután a döntőbe kerülésért mérkőznek meg az Energie Padova csapatával. A kezdeti görcsös játékot levetkőzve a végére mindenkinek játék lehetőséget adva, 46 – 34 arányban diadalmaskodtak a kék-fehér fiatalok.

A torna utolsó napján, a döntőben az Euroligás Emporio Armani Miláno Akadémiája, a Social OSA Milano ellen közel 250-300 néző előtt játszhattak a fiúk. A végig kiélezett, remek hangulatú mérkőzésen végül 33-18-ra nyert a ZTE és ezzel elhozták a tornagyőzelmet jelentő kupát és egyben megvédték tavalyi elsőségüket. 

A csapat tagjai: Gerencsér Botond, Garai Dávid, Deák Róbert, Lovas Bán Barnabás, Horváth Bálint, Kulcsár Olivér, Kiss Armand, Novák Téglás Patrik, Takács Levente, Komády Márton, Gyimes Áron, Tóth Barnabás, Döbröntei Bulcsú, Szalay Domonkos, Bihari Barnabás, Tóth Marcell, Koller Bálint. 

Gratulálunk a fiúknak!

2017. április 18. Zalakerámia ZTE KK

 

Megosztás