J. C. Fuller érkezik Gliebov helyére

Amerikai dobóhátvéddel pótolhatja csapatunk Dmytro Gliebov felmentése után megüresedett légiós helyet. A 24 éves J. C. Fuller az W. Illinois egyetemen végzett, majd a spanyol Casares Patrimondo de la Humanidad csapatában kezdte meg európai karrierjét. A 2017/18-as szezonban a cseh első ligás BK Olomoucko Prostejov játékosaként 19.1 pontos átlagot produkált. Az idei szezonban a litván Nevezis Kedainial csapatához igazolt, ahol 12 meccsen lépett pályára, átlagban 7.6 pontot szerzett 13,9 percet játszva. A játékos leigazolásával kapcsolatban Stárics Kornél ügyvezető adott tájékoztatást:

-Szerdán késő éjszakába nyúló tárgyalásra tettünk pontot. J. C. Fuller-rel szezon végéig szóló szerződést kötöttünk, melynek elején 2 hetes próbaidővel kell meggyőzni a szakvezetést. December 26-tól él a próbajátéka, tehát akkor már biztosan itt lesz a csapattal. A 30-i mérkőzésen pályára fog lépni a Körmend ellen, majd utána a kecskeméti idegenbeli derbin. A napokban intézzük a repülőjegyét, valamint a LOC kikérést az előző klubjától, melynek jövő csütörtök délig meg kell érkezni.

Néhány szép megmozdulás J. C. Fuller-től.

 

 

 

2018. december 20. Zalakerámia ZTER KK 

Megosztás