Jászberényt fogadjuk

Az alsóházi középszakasz negyedik fordulójában ma este a Jászberényt fogadjuk.  Egy fájó vereséget kellene feledtetnünk egy győzelemmel és jó játékkal, ami nem lesz könnyű. A MAFC elleni hazai bajnokin voltunk fenn és voltunk lenn. A fővárosiak kihasználták pillanatnyi megingásainkat és kiénekelték a sajtot a szánkból.

 

A Jászberény elleni találkozónak a vendégek szemszögéből nézve nincsen különösen tétje, mivel a bennmaradásukat korábban kiharcolták Bencze Tamás fiai. Másrészről a bajnokság végi helyezésről dönthet a vendégek győzelme, avagy veresége. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy csapatunk egészen biztosan play outot játszik a MAFC ellen, de nem mindegy milyen pozícióból. Minden győzelem számít, és mosta fővárosiak vannak némi előnyben.

 

A ma esti találkozón határozottan, megalkuvást nem tűrően kell játszani a fiúknak, a lehető legkisebb hullámvölggyel. Be kell bizonyítani a közönségnek és a közvéleménynek, hogy igen is több van ebben a csapatban, mint amit eddig mutattak a fiúk. Jó ritmusban és pontosan kell játszanunk. Egymásért és a közönségért!

 

Ez a találkozó lesz az első mérkőzése az új ügyvezetőnek Doleschall Miklósnak, aki a bemutatkozásakor azt kérte, hogy mindenki pozitívan álljon a dolgokhoz, ami meghozhatja a sikert a céljaink eléréséhez.

 

A pályáról mindenképpen hiányozni fog Lekli József, akinek a térdét, információink szerint csütörtökön megműtötték. Játékosunknak mielőbbi gyógyulást és eredményes rehabilitációt kívánunk. Jó hír viszont, hogy Gáspár Dávid túl van a műtéten és a napokban már elhagyhatta a mozgását segítő mankókat. A rehabilitációja jó ütemben halad. 

 

A mai találkozó előtt 17.30-kor a Sportcsarnok első emeleti tárgyalójában Szurkolói ankétot tartunk, amelyen találkozhatnak Doleschall Miklóssal és az ügyvezető készségesen válaszol a felmerülő kérdésekre. 

 

Zalakerámia ZTE KK- FAIRIUM Jászberényi KSE        
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok 19:00     
Jv: Szabó G., Gorka Sz., Vida B. (Páli dr.)

 

2015. április 3. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás