Jó főpróbának bizonyult a Krasznai Kupa

A felkészülésünk utolsó szakaszába illeszkedett a soproni XXXV. Krasznai Kupa. A négy csapatos torna elődöntőjében, a szlovák bajnokságban szereplő Komárno ellen játszottunk. 

-A találkozót kis szerencsével sikerült megnyernünk, ahol egyéni védekezési hibákból adódóan hátrányba kerültünk. Megmutattuk, hogy képesek vagyunk hátrányból is felállni és sikert elérni- összegezte a mérkőzést Bencze Tamás. 

A döntőben – a felkészülés során már harmadszor-a házigazda Sopronnal találkoztunk. A házigazda három légióssal győzte le az Alba Fehérvárt 86-77-re, amire azért oda kellett figyelni. 

Sopron KC - Zalakerámia ZTE KK 76-85 (21-24, 16-20, 20-20, 19-21)

Sopron KC: PITTS 16/6, Supola 2, Takács 13/9, Rivers 21/9, Carter 17. Csere: Werner 5/3, Molnár 2, Élő-, Fazekas-, Schöll-. Edző Sabáli Balázs

Zalakerámia ZTE KK: Ubilla 12/6, Johnson 16, Gulyás 2, Djurics 14/6, Agafonov 19, csere: Williams 16/3, Szabó 6, Simon -, Doktor -, Farkas-, Kovács-, Edző: Bencze Tamás 

-Jól kezdtük a találkozót és kézben is tartottuk, magabiztosan vezettünk. Jött egy hullámvölgy, ahol ismét az egyéni védekezésünkkel voltak problémáink és a Sopron visszajött, sőt fordított is. Ellenfelünkön látszott, hogy sokat kivett belőlük a Fehérvár elleni meccs, hiszen kettő légióssal kevesebben voltak. A hajrában jó megoldásokat választva sikerült megszereznünk a tornagyőzelmet. A felkészülésünk főpróbája jól sikerült. Örülünk a sikernek, de a helyén kezeljük és tanulunk a hibáinkból- értékelt Bencze Tamás. 

A Krasznai Kupán a bronzérmet az Alba Fehérvár szerezte meg. 

Jövő héttől már bajnoki üzemmódba kapcsolunk, igaz számunkra csak két hét múlva kezdődik a szezon. 

Köszönjük a képeket Schlemmer Grétának!

2019. szeptember 21. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás