Jó formában lévő Pécset kell legyőznünk

A hajrájához érkezik a középszakasz, amelyből már csak három mérkőzés van hátra csapatunknak. Az elsőt ma este 18 órától a Pécs ellen vívjuk. A baranyaiak ellen ebben a szezonban felemás a mérlegünk, mivel az alapszakaszban, idegenben nyertünk ellenük, viszont itthon kikaptunk. A középszakaszban egy nagyon nehéz mérkőzésen nyertek hazai pályán a pécsiek. Most a visszavágó következik, és ha 11 pontnál többel nyernénk, akkor előnybe kerülhetnénk Csirke Ferencékkel szemben. A Pécs jó formában van és már biztosította helyét a rájátszásban, hiszen 18 győzelmet számlálnak.  Nekünk még meg kell küzdenünk a biztos pozícióért, hiszen elég sűrű mögöttünk a mezőny. A hátralévő három meccset meg kellene nyernünk, hogy a lehető legjobb pozícióból várhassuk a folytatást. Sajnos az idei csapatunkra az jellemző, hogy magasságokat és mélységeket is képes produkálni, ami egyértelmű, hogy a koncentrációval függ össze. Ha fejben rendben vagyunk, akkor hazai pályán nem okozhat gondot a Pécs, ha nem, akkor bizony nagyon nehéz estének nézünk elébe. Benke Szilárd a héten nem edzett, mivel a talpával van gondja, így az ő játéka kérdéses a mai mérkőzésen. 

A Pécs elleni, fontos mérkőzést megelőzően Milija Mikovic-ot, becenevén Mikit kérdeztük zalaegerszegi benyomásairól, a csapatról, a Pécs elleni taktikáról, valamint az is kiderül, ki látogatta meg montenegrói centerünket és kikkel tölti legtöbb szabadidejét.

A találkozó tehát 18 órakor kezdődik és a Cziffra Csaba, Ádám József, Fodor Attila (Forrai Sámuel) bírói hármas fújja majd a sípot. 

2018. május 6. Zalakerámia ZTE KK
 

Megosztás