Jótékonykodó ZTE

Az ünnepek közeledtével fontosnak tartottuk, hogy erősítsük a klub társadalmi szerepvállalását. A Zalakerámia ZTE KK vezetői és játékosai idén is jótékony célokat támogattak, hol adománnyal, hol a jenlétükkel, segítségükkel. 

Ilyen volt december 4-én a Mikulásgyár megnyitója a Zala pláza földszintjén, ahol Mohácsi Máté csapatkapitányunk vezetésével Szabó Zsolt, Kerpel-Fronius Balázs, Gulyás Vivien és Kuszler Gábor gyúró vitték el a csapat adományait, ami közel 50 kg volt a mérlegelésnél.

Az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan december 7-én, 12-én és 14-én, az adventi vásáron, a Dísz téren segítettek játékosaink, ahol a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány standjánál palacsintát sütöttek, forralt bort és teát osztottak. A jótékonysági akcióban Mohácsi Máté, Benke Szilárd, Szabó Zsolt, Kerpel-Fronius Balázs, Kis Raul és Olasz Ádám vettek részt. 

Az utolsó idei mérkőzésünk előtt – Sopron KC- forralt borral vártuk a szurkolóinkat a Városi Sportcsarnok bejárata előtt. 

December 22-én Stárics Kornél ügyvezető és Kis Attila technikai vezető egy mikrohullámú sütőt adott át a zalaegerszegi Paradicsom étterem felhívására, akik évek óta a zalaegerszegi Gyermekotthon kis lakóinak gyűjtenek ajándékokat, szebbé téve a szeretet ünnepét számukra. 

Az év során több mérkőzésünkön is volt lehetőség vért adni, segítve ezzel a Magyar Vöröskeresztnek. Ezen alkalmakkor a véradók ingyenesen tekinthették meg a mérkőzéseket. A következő ilyen alkalom 2017. január 28-i Vasas elleni hazai bajnokin lesz. 

Szeretnénk minden szurkolónknak, partnerünknek, támogatónknak a klub vezetői és játékosai nevében Boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánni! 

 

2016. december 23. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás