Junior NBA bajnok az Eötvös iskola csapata

A hazai szövetség és az NBA országos versenysorozatot indított Junior NBA Hungary League néven 11-12 éves fiúknak, akik egy-egy NBA-csapat nevét és mezét viselve küzdöttek egymással, méghozzá pontosan olyan körülmények között, mint a legnagyobb sztárok.

A 2005-ben és utána született játékosok számára kiírt iskolai bajnokságban két zalaegerszegi iskola is részt vett, a Zalakerámia ZTE KK utánpótlás csapataiban edző játékosokkal, Ambrus Péter és Halász Gergely testnevelők vezetésével, akik egyben a gyerekek egyesületi edzői is. Mindkét zalaegerszegi iskola remekül szerepelt, hiszen az Eötvös iskola csapata megnyerte a versenysorozatot, a Mindszenty iskolások pedig a harmadik helyen végeztek a harminc csapatos mezőnyben.
A sorozat az amerikai profikosárlabda-bajnoksággal megegyező arculattal és azonos lebonyolítási rendszerben zajlott. A sorozatban résztvevő harminc iskolát a megyei szövetségek javaslata alapján választották ki.
A bajnokság előkészítése és lebonyolítása az NBA-vel közösen történt. Az NBA minden csapatnak labdát és mezeket biztosított. A liga első eseményeként – a Magyar Kosárlabdázás Napján – szeptember 23-án tartották meg a sorozat draftját, amelyre mind a 30 résztvevő csapat 360 játékosát és edzőjét meghívták. Minden együttes csapatkapitánya kihúzta azt az NBA-csapatot, amelynek a nevét és mezét használva szerepelt az idény során. Az Eötvös iskola Dallas Mavericks, a Mindszenty csapata San Antonio Spurs néven játszott.  A Jr. NBA öt földrész huszonhárom országában működik, huszonnegyedikként Magyarország csatlakozott a programhoz. Hozzánk legközelebb eddig Csehországban és Szlovéniában indították el a versenysorozatot, amely Kanadától a Dél-Afrikai Köztársaságon át Indonéziáig ad lehetőséget a 11-12 éves fiúknak a játékra.

A versenysorozat az NBA rendszerében zajlott a tanítási év közben, így az alapszakasz végén kialakult sorrend alapján a nyolc legjobb keleti, illetve a nyolc legjobb nyugati együttes került a rájátszásba, ahol egy-egy mérkőzésen dőlt el a továbbjutás sorsa. A mérkőzések lebonyolítása, szabályrendszere egyébként megegyezett a hazai U12-es Gyermek bajnokságéval, viszont 4x10 perc tiszta játékidőt kellett játszani

A Dallas Mavericks nyerte a Jr. NBA Hungary első szezonját
Július 1-én, vasárnap délután, a Magyarország - Litvánia világbajnoki selejtező mérkőzés előtt megrendezték a Jr. NBA Hungary első idényének bronzmeccsét és fináléját.  A harmadik helyért rendezett összecsapáson a Miami Heat, vagyis a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola, valamint a San Antonio Spurs, azaz a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium csapott össze egymással, és az egerszegiek lényegében végig vezetve nyerték meg a mérkőzést. 


  

A fináléban a Toronto Raptors, vagyis a tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Dallas Mavericks, azaz a zalaegerszegi Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola mérték össze tudásukat. A tiszaújvárosiak jól kezdtek, de főleg a második negyedtől kezdve a Dallas akarata érvényesült. A bajnok végül a Mavericks lett, így Zalaegerszegre kerültek a bronzérmek mellett a győztesnek járó aranygyűrűk is. 


 

Az eseményen részt vett Gordan Giricek egykori NBA játékos is, akivel a gyerekek (és a felnőttek is) rengeteg fotót készítettek, és akitől sok aláírást gyűjtöttek be pólókra, labdákra, sálakra, mezekre. A helyszínen résztvevők elmondása szerint örökre emlékezetes élménnyel lettek gazdagabbak a fiatalok a délután folyamán, a Jr. NBA döntőjében szereplő két csapat játékosai pedig a vb-selejtezőn is megtisztelő feladatot kaptak: ők kísérhették be a magyar és litván válogatottat a bemutatáskor a pályára.

Gratulálunk a győzteseknek és minden résztvevő csapatnak! 

2018. július 18. Zalakeráma ZTE KK 
 

Megosztás