Kadett kiemelt 6. forduló

Kadettjeink a MAFC vendégeként folytatták a kiemelt bajnokságban a szereplést, a kiegyenlített első félidő után a második játékrészben a hazaiak felőrölték a betegség és sérülés miatt hiányos csapatunkat. A mérkőzés első perceiben jól kezdték a játékot, azonban a negyed második felében kapkodva, sok eladott labdával játszottak, így hátrányba kerültek. A 2. negyedben mutatott javuló védekezéssel sikerült gyorsabb sebességre kapcsolni, a szerzett labdákból rendre könnyű kosarakat szereztek és csökkentették a különbséget. Ebben a negyedben jó ritmusban tudtak játszani, azonban a lepattanók megszerzésében így is elmaradtak az ellenféltől, ami elsősorban a fizikai különbségből adódtak. A második félidő elején aztán gyorsan eldőlt a mérkőzés, a csapat egyik meghatározó játékosa kipontozódott, s ezt követően egyre nőtt a különbség a két csapat között, különösen a támadások hatékonyságában estek vissza a mieink.

MAFC - ZTE KK/A 89 - 50 (25-13, 18-22, 26-8, 20-7)

ZTE KK/A: Slezák Barnabás (5/3), Kámán Kristóf (12), Simó Bence (22/6), Fullér Soma (5), Büki Bence (-), Lajos Bálint (3/3), Dinnyés Benedek (3/3), Kónya Dániel (-), Kóbor Máté (-). Edző: Bodrogi Csaba 

2017. november 14. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás