Kemény mérkőzés vár ránk Kaposváron, de győzni akarunk!

Idegenbeli mérkőzéssel folytatja csapatunk az NB. I A-csoportos bajnokságot. Szombaton 18 órától a Kométa Kaposvár vendégei lesznek Tóth Ádámék, akik szeretnék a jó sorozatot folytatni. 
Most már négy mérkőzés óta tart a veretlenség, együttesünk pedig a tabella negyedik helyéről várja az újabb fellépést. Olyan ellenfél következik, amellyel számos nagy csatát vívtunk a múltban, ráadásul vannak közös kapcsolódási pontok is. Szakmai igazgatónk, Bencze Tamás a kaposvári kosárlabdázás fénykorában – ahogy anno természetesen csapatunkkal is - bajnoki címet nyert a somogyiakkal, de említhetjük jelenlegi másodedzőnket, Baki Gergelyt, aki hosszú éveken át erősítette a Kaposvári KK-t, mielőtt két éve visszatért volna anyaklubjához, vagyis a ZTE KK-hoz. 

Szombaton viszont nem a múltidézés kerül a középpontba a kaposvári estében, hanem az újabb bajnoki találkozó. Ahogy említettük, csapatunk  négy meccs óta veretlen, míg a Kaposvári KK eddig két győzelmet  szerzett és négy vereséget könyvelt el. A hét elején légióst váltott a Váradi Kornél által irányított somogyi gárda, és egy ilyen csere sok esetben hozott már azonnal pozitív változást, de arra is van példa, hogy nem. Mindenesetre, ha Tahj Eaddy papírjai rendben lesznek, akkor ellenünk mutatkozik be új együttesében.  
      
- A Kaposvár otthonába utazunk, ahhoz a csapathoz, amely viszont az eddigi meccseinek zömét idegenben vívta meg -  utalt arra Lubomir Ruzicka, csapatunk vezetőedzője, hogy a Kaposvár az eddigi hat fordulóból mindössze két alkalommal játszott odahaza, négyszer pedig idegenben. - Minden tekintetben nehéz mérkőzésre számítunk, amelyen döntőnek mutatkozik a lepattanókon mutatott harciasság, és a jó védekezéshez való visszatérésünk, valamint a dobások sikeressége. Tudjuk, hogy a hazaiaknál történt egy változás a játékoskeretben, mi azonban nem akarunk ezzel foglalkozni, illetve csak annyira, amennyire ez szükséges. A saját játékteljesítményünkre szeretnénk elsősorban koncentrálni. Szalay Domonkos az egyedüli sérültünk, a többi játékosnak készen kell állnia a mérkőzésre.

Az összecsapás előtt fiatal játékosunktól, Makkos Dávidtól érdeklődtünk a találkozó esélyeiről:

Kemény csata elé nézhetünk, de ahogy mindig, úgy most is számíthatunk majd kitartó szurkolóink támogatására. Kaposvárra is elkísérnek bennünket hűséges drukkereink, akik sokat segíthetnek. 

Sportszerű buzdítás mellett Kaposváron is, Hajrá Zete!

2023. november 10. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás