Kenguru torna - Belvárosi győzelemmel

A Zalakerámia ZTE KK a kenguru (9-11 éves) korosztályában foglalkoztatott kb. 50 játékosának szervezett kosárlabda tornát az elmúlt  hétvégén. A mérkőzések célja egyrészt az volt, hogy versenyzési és játéklehetőséget adjanak a gyerekeknek, másrészt lehetőséget adjanak az edzőknek és a szülőknek, hogy megnézzék, versenyhelyzetben hogyan használják az eddig tanult elemeket a kis játékosok.

 

A gyerekeket egy-egy iskola színeiben fogta össze a korosztállyal foglalkozó négy edző. A játékosok mindent beleadva játszottak, és az Eötvös iskola tornatermének lelátóját megtöltő szülők és vendégek is lelkesen szurkoltak. A pálya mellett fel-felbukkant egy-egy korábbi ismert kosárlabdázó, közöttük az Eötvös iskola volt tanulója, ma már felnőtt válogatott Tóth Ádám is.

 

A tornát végül a Belvárosi iskola csapata nyerte, a Mindszenty, a Kertvárosi és a Landorhegyi iskolák csapatai előtt. 

 

A verseny okozta izgalmak csillapításához a zalaegerszegi kosárlabda utánpótlás edzés- és versenyfeltételeinek javítását szolgáló Mini Zsiráf Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bakos Gábor, négy nagy gyümölcstortával járult hozzá, melyeket a gyerekek percek alatt eltüntettek.

 

 

A következő hetekben ismét az edzésé, tanulásé lesz a főszerep, hogy aztán májusban újra megmérkőzzenek majd a csapatok.

 

2015. március 13. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás