Kiválóan sikerült a fizikai-technikai felmérés az utánpótláskorú játékosoknál

Játékosaink fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan értékelést kapjanak pillanatnyi teljesítőképességükről, tudásukról, és ezek alapján képet kapjanak fejlődésük irányáról és mértékéről. Ezek az ismeretek adják az alapját és egyben értékelését is az elvégzett edzésmunkának.
 
A teljesítőképességnek vannak mérhető, objektív összetevői is, mind fizikai, mind technikai téren. Ezek a képességek azok, melyekre a játékhoz szükséges összetett technikai és taktikai elemeket építheti fel az edző és a játékos közös  munkája.
 
2016 szeptemberében ismét elvégeztük a 11 éves és idősebb játékosaink felmérését. 
A felmérés meglehetősen összetett, a következő képességekre terjedt ki: 
- ugrások páros lábról és egy lábról
- egyenes vonalú és irányváltoztatásos futások labda nélkül és labdavezetéssel
- kosárlabdával passzolás, kosárra dobás
- fizikai jellegűek: felülés, fekvőtámaszban karhajlítás, húzódzkodás, medicinlabda dobás, hajlékonyság

A felmérést az idény végén, 2017 júniusában ismét el foguk végezni. A mostani és az akkori mérés adatainak különbségéből kiderül, hogy ki, mennyit fejlődött az idény során.
 
Az eredmények elemzéséhez minden játékos megkapja a felmérés eredményeit, és edzője vagy akár szülei segítségével megállapíthatja, mely területek azok, amelyeken megfelelően teljesít, illetve melyek azok, ahol több munkára, nagyobb odafigyelésre van szükség.
 
Úgy gondoljuk, hogy a jó teljesítményt el kell ismerni. Ebből az okból a korosztályok 3-3 legjobb teljesítményt nyújtó játékosának nevét is nyilvánosságra hozzuk. 

2000-ben született játékosok: 1. Gáspár Zsombor      2. Szabó Dominik      3. Farkas Attila 

2001-ben született játékosok: 1. Kovács Benedek      2. Borbély Marcell     3. Várhelyi Richárd

2002-ben született játékosok: 1. Simó Bence     2. Kámán Kristóf       3. Slezák Barnabás

2003-ban született játékosok: 1. Lang Vince      2. Vargyai Kristóf      3. Széll Bence  

2004-ben született játékosok: 1. Makkos Dávid     2. Molnár Mátyás     3. Fügemann Dániel

2005-ben született játékosok: 1. Szalay Domonkos    2. Komády Márton    3. Gyimes Áron

Gratulálunk a fiúknak a teljesítményükhöz! 

2016. november 9. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás