Kollektív támadójátékkal és kemény védekezéssel lehetett volna esélyünk

A szombat esti Körmend elleni találkozó végén Deonta Vaughn és Bencze Tamás értékelt:

Deonta Vaughn: - Nagyon jó mérkőzés volt mindkét csapat számára. Látszott, hogy alaposan felkészült mindenki a meccsre, ami remek hangulatban zajlott. Sajnos mi kevés ponttal kezdtük a találkozott, ami nagyon nehézzé tette a folytatást, de tudtuk, hogy nehéz lesz, egész héten erre készültünk. Mindezeken túl gratulálok a Körmendnek a győzelemhez.

Bencze Tamás: – Gratulálok a Körmendnek a győzelemhez. Tudtuk, hogy Körmendre és hogy egy erős csapathoz érkezünk, ezt már korábban is igazolták. Tudtuk azt is, hogy ez a párharc mit jelent a szurkolók számára. Jó csapatuk van, jó közönségük és egy jó atmoszférájú mérkőzést játszottunk. A Körmend a bajnokságban és a nemzetközi kupában is nagyon jól szerepel, ezt igazolta a mai találkozó is. Próbáltunk meglepetést okozni, de sajnos a meccs első felében nem azt játszottuk, amit terveztünk. Egy ilyen csapat ellen csak kollektív támadójátékkal és nagyon kemény védekezéssel lehet esélyünk. Az első percekben a védekezésben ez meg is volt, de később ezt a támadásban nem követte kollektivitás. Nagyon sok egyéni játékot csináltunk, nagyon sok támadást siettünk el, amikor még várhattunk volna. Igazából ez a Körmendnek kedvezett és a lepattanókból ritmust teremtettek és az első félidőben végig domináltak. A harmadik-negyedik negyedben ettől függetlenül megpróbáltunk mindent. Vissza is jöttünk 10 pont környékére, de a lélektani határt nem tudtuk átlépni. Nem voltunk elég jók, hogy ezt a mérkőzést megfordítsuk. A küzdésre nem lehet panasz, de a fejünk használatát még gyakorolnunk kell, és sokat kell fejlődnünk. A második félidőre azt tűztük ki, hogy nem adhatjuk fel és sikerült is megnyernünk összesítésben a két játékrészt. Nyilván kell még egy irányító a csapatba, ami a folytatás szempontjából fontos lesz.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2017. november 5. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás