Körmenden játszik csapatunk, a hangulat garantált lesz

A 2023-2024. évi férfi kosárlabda bajnokság első Körmend- ZTE csatája következik, amit ma 19 órától rendeznek meg a vasi városban. Csapatunk az előszezonban  kétszer is megmérkőzött a Körmenddel  felkészülési mérkőzésen, és mindkétszer nyertünk, de persze a pénteki találkozó vélhetően már más lesz, és nem lehet csak a két edzőmeccsből kiindulni. 

A szezon első két találkozóján elszenvedett vereségek után együttesünk, a Zalakerámia ZTE KK  két győzelemmel folytatta, s nyilván ezek a sikerek helyrebillentették  a csapat önbizalmát. Azonban most olyan csata következik, amely nem egy átlagos bajnoki meccs lesz, jóllehet, ezen is két pont jár a győztesnek. A Körmend elleni örökzöld párharcok mindig egy kicsit a két város és a szurkolók rivalizálásáról is szólnak. 

A mi szempontunkból nem éppen kellemes emlék a legutóbbi bajnokság bronzcsatája, hiszen végül a Körmend került ki belőle győztesen. Nem sikerült érmet szereznünk, amire a hetedik szezon óta várunk. Májusban a hangulat persze a régi volt, és most is hasonló várható. A 150 vendégjegy pillanatok alatt elkelt és borítékolható, hogy a vasi szektorok sem maradnak majd üresen a Körmend csarnokában. 

A Körmendnél kicserélődtek a légiósok az új bajnokságra, de maradt a kispadon Kocsis Tamás vezetőedző. Nálunk a külföldiek közül a szerb Danilo Ostojic újabb szerződést kötött csapatunkkal, az együttes irányítását pedig Lubomir Ruzicka vette át.  Aki, alig várja már, hogy részese legyen  egy Körmend elleni  bajnoki meccsnek. 

- A magyar kosárlabdázás El Clásicója újra itt van… - kezdte ezzel mesterünk a mérkőzéssel kapcsolatos nyilatkozatát. - Tudom, hogy milyen nagy meccs ez mindkét klub számára, ahogy mindkét város és a szurkolók számára is. A hangulat biztosan viharos lesz. Mindenki, aki sportol, az ilyen meccsekért teszi ezt, hogy részese legyen. Ismerem Körmendet és tudom, hogy milyen jó és kiegyensúlyozott együttesük van. A korábbi egészségügyi problémáink után szinte teljes  kerettel térhetünk vissza, de hiányozni fog a fiatal Szalay Domonkos, aki sérülése miatt két hétre kidőlt. Pénteken egy nagy iramú mérkőzésre számítok, több feladatunk  és célunk van a mérkőzésre, melyeket ha teljesítünk, akkor sikeresek leszünk.

A Körmend a bajnokságot három győzelemmel és egy vereséggel kezdte, míg együttesünk két sikerrel és két vereséggel rendelkezik. Sikerünk esetén beérhetnénk a vasiakat, de persze ez a meccs most többről szól. 

Körmendre látogató szurkolóinkat kérjük, hogy sportszerűen buzdítsák csapatunkat, de persze a lehető legnagyobb hangerővel, hogy ezzel is segítsék a fiúkat.  

Hajrá, Zete! 

2023. október 26. Zalakerámia ZTE KK  

Megosztás