Kosaras legendák és helyzetfelismerés

Június 26-tól kezdődően két héten át fiatal kosárlabdázók töltötték meg az Ostoros Károly Csarnok pályáját. Két turnusban összesen hatvanöt 8-14 éves fiú hódolhatott szenvedélyének, miközben szórakozva fejleszthette játéktudását.

A résztvevők nagy létszáma, különböző életkora és képzettsége miatt folyamatosan több csoportban, több edző felügyelete alatt tevékenykedtek a gyerekek. A foglalkozásokat számos kiemelkedő kosárlabdázó múltú edző, valamint a ZTE KK utánpótlás edzői vezették, valamennyien sokéves edzői tapasztalattal rendelkező, utánpótlás játékosok képzésében jártas szakemberek: Vertetics István, Gellér Sándor, Gulyás Ildikó, Bodrogi Csaba, Kis Attila, Ambrus Péter, Halász Gergő, Németh Csaba, Kovács László. 

Mindkét turnus során egy-egy alkalommal vendégünk volt Bencze Tamás, a felnőtt csapat edzője, aki beszélgetett a gyerekekkel és egy edzésrészt (labdás ügyességfejlesztés) vezetett nekik, valamint értékelte a tábor védekezési anyagát legjobban elsajátítók teljesítményét.

A tábor szakmai anyaga három témakör köré csoportosult. A fő képzési alapmotívum a helyzetfelismerési és döntéshozási készség fejlesztése volt, ezen belül a viszonylag egyszerű és áttekinthető létszámfölényes helyzetek (2-1, 3-1, 3-2 elleni játék). Mivel ezek meghatározó eleme a passzolás, az edzések bemelegítő és előkészítő részében átismételtük, pontosítottuk a különböző technikájú átadások végrehajtását, ill. gyakoroltuk azokat többféle, átadásokra épülő játékkal, játékos gyakorlattal (csoportos passzolós játék több labdával, cicajáték változatai, stb.)
Második fő területünk a kosárra dobás technikájából a karmunka pontosítása, javítása volt, míg harmadik fő területként a védekezési alapismeretek közül a labdától egy passznyi távolságra lévő támadó védését gyakoroltuk (testhelyzet, távolság a támadótól a labdától való távolságtól függően, átadási szög zárása), valamint a labdás támadó védését az első 2-3 leütés során (testhelyzet, kiszorítás).

Természetesen, a tábor nyári, szórakoztató jellegének megfelelően mindezt sok játékos feladattal, gyakorlattal, versennyel. Mindkét turnus során egy-egy alkalommal a délutánt a termálfürdőben töltöttük, vízi játékokkal, vízbe ugrással, csúszdázással, szabad játékkal, a tábor utolsó, forró napján pedig a moziban hűsölve néztük meg a Verdák 3 és a Gru 3 című filmeket. 

Nagyon sikeresnek értékelhetjük az idei kosaras tábort, több szempontból is. Sok gyereknek nyújtott biztonságos és tartalmas időtöltést a nyári szünetben. Valamennyi játékos jelentős fejlődést ért el a korábban említett három képzési területen. És, ami a legfontosabb, mindenki jól érezte magát, amit a tábor befejezésekor végzett felmérés is visszaigazolt: minden játékos elmondhatta véleményét arról, hogyan lehetne tovább javítani a tábor színvonalát és 1-től 5-ig terjedő pontszámmal értékelhette a tábort. Az „elégedettségi mutató” meghaladta a 99 %-ot! 

Ennek, természetesen, a szervező Zalakerámia ZTE KK is örült, és megerősítette a szándékát, hogy a jövő nyáron is hasonló táborba hívja és várja majd a kosárlabdázni szerető gyerekeket.

2017. július 12. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás