Következzen a 132.

Szombaton este, az alapszakasz utolsó előtti fordulójában újra összecsapunk az örök rivális Körmend csapatával. A vendéglátóink remek formában vannak és hat meccs óta veretlenek. Csapatunk játéka az utóbbi fordulókban hullámvölgybe került, habár az Alba Fehérvár ellen már volt esélyünk a győzelemre. Nem a hullámvölgy alján vagyunk, hanem látszik, hogy elkezdtünk felfelé kapaszkodni. Bencze Tamás vezetőedzőnk is bízik benne, hogy ez a fajta fejlődés nem áll meg és a Körmend ellen újra előrébb tudunk majd lépni. 

Az örökrangadó mindig egy másik dimenzió! A csapatok és a szurkolók is felfokozott hangulatban készülnek a mérkőzésre. Számunkra ez és a következő bajnoki nagy téttel bír, ugyanis már nem a saját kezünkben van a sorsunk. Jó lenne mind a kettő mérkőzést megnyerni, de a körmendi összecsapáson egyértelműen a hazaiak az esélyesek. Szeretnénk megragadni minden lehetőséget, hogy egy jó hangulatú, kiváló kosárlabda élményt nyújtó mérkőzést játszunk a vasiakkal, és ha lesz lehetőségünk a győzelemre, azzal szeretnénk élni és nem elszalasztani.

A 132. örökrangadó előtt Stárics Kornél ügyvezetőnkkel beszélgettünk:

 

A mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik és a Cziffra Cs., Ádám J., Balog Gy. (Dr. Gencsev P.) bírói hármas dirigálja majd. 

Hajrá ZTE!

Fotó/videó: Bálizs Zsuzsa

2019. március 29. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás