Küzdünk tovább! - két új igazolás!

Sokadszor írjuk le és mondjuk ki hangosan, hogy ez az esztendő próbára teszi a szurkolót, a játékost és csapatvezetőt egyaránt, és talán még soha ennyire, mint ezekben a hetekben. Ugyanakkor bárki, aki tiszteli a csapat eddig 4 bajnoki címét, vagy éppen a korosztályos csapatokban,  vagy esetleg csak a tornatermekben, betonpályákon pattogtató gyerekek elhivatottságát és szenvedélyét, az hiszi, hogy menni kell tovább, küzdeni azért, hogy kilábaljunk ebből a mostani helyzetből, mert a város és a kosárlabda mindig is egyek maradnak.

A csapat vezetése gyakorlatilag folyamatosan dolgozik. A szűk merítési lehetőség közepette is mindent elkövetünk azért, hogy az átalakult, sérülések által megtépázott csapat jobb és több legyen, mint ami most Sporar edző rendelkezésére áll. Ennek eredménye, hogy két új igazolással lassan talán tényleg megerősödhet a csapat meghatározó játékosainak köre, és elindulhatunk egy eredményesebb folytatás felé.

 

A két új igazolásunkról az alábbiakat érdemes tudni:

Kyle Swanston személyében egy Magyarországon már bizonyított játékost szerződtettünk, akit a Kaposvár csapatából ismerhetjük ahol a 2012-13-as szezonban a magyar bajnokság második legeredményesebb játékosa volt 20,5 pontos átlaggal. A triplavonalon kívülről 39%-os hatékonysággal dobott a szezonban, a Kaposvár neki köszönhetően is szerezte meg a 3. helyet a bajnokság végén.

 

A kaposváriak véleménye szerint egy nagyon jó játékost és egy remek embert ismertek meg a személyében, akit az eredményessége miatt sajnos nem tudtak megtartani a következő idényre.

 

Hozzánk egy sérülésből felépülve érkezik és reméljük, hogy nálunk is hasonlóan eredményes lesz a triplavonalon kívülről és belülről egyaránt.
Az ő leigazolása két napja már tény,  és a jelek szerint a szurkolók többsége is örül a szerződtetésének.

 

 

 

 

Darko Cohadarevic 206 cm magas, 111 kg-os szerb nemzetiségű játékos, aki a Smederevó csapatából került az amerikai Texas Tech University együtteséhez, és ott szerepelt egyetemi évei alatt.

Az amerikai éveket követően nívós bajnokságokban játszott az AEK Athén és a Zlatorog Lasko csapatában, majd az utóbbi években Japánban szerepelt.
Személyében a palánk alatt és a mezőnyből is eredményesen támadó, 4-5-ös poszton egyértelműen bevethető játékossal erősödtünk, aki szintén jó százalékkal tudja értékesíteni a távoli dobásait, és a palánk alatt is eredményes, azaz, Lekli mellé a körtébe egy igazi társ érkezik támadásban.

 

Swanston szombaton este, Cohadarevic vasárnap érkezik Zalaegerszegre.

 

Reméljük, ma este győzelemmel fogadhatjuk az új játékosokat!

 

Hajrá ZTE!

 

2015. január. 10. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás