Léptünk előre egyet, de ez is kevésnek bizonyult

Eilingsfeld János:- Kemény mérkőzésre készültünk, mivel tudtuk, hogy a ZTE-nek is fontos lenne nyerni. Büszke vagyok a csapatomra, hogy fel tudtunk állni a debreceni verség után és nyerni tudtunk. A védekezésünk sokkal jobb volt, mint az előzőekben és a negyedik negyedben sikerült rendbe tennünk a támadásunkat is és a végjátékban pedig nyernünk. 

Benke Szilárd:- Fogjuk meg a pozitív oldalát a meccsnek, mivel 18 pontról visszajöttünk. Úgy éreztem én is a pályán, hogy volt kurázsi a csapatban és harcoltunk is egymásért. A végére elfáradtunk és egy kicsit balszerencsések is voltunk. Előre kel néznünk, hiszen vasárnap jön az Alba. Nekik kell mennünk és végre győzni szeretnénk.

 

Teo Cizmic:- Mindkét csapat számára nagyon nehéz volt a meccs, mindketten vereségből érkeztünk. Bencze Tamás csapatai ellen mindig nehéz játszani, mert jól felkészíti a játékosait. Érzelmileg sem volt egyszerű ez a mérkőzés, de szeretnék gratulálni a játékosaimnak, akik össze tudták szedni magukat egy idegenbeli vereség után ás győzni tudtak. Remélem ez elindított bennünket a jó úton, amin haladnunk kell a továbbiakban. 

Bencze Tamás: - Mindig apróságon múlik egy szoros mérkőzés. Ez a mai meccs teljesen más volt, mint az előző kettő. Nagyon nagy hátrányból jöttünk vissza, de ez, mint kiderül sokba került a meccs végén. Volt bennünk power, akarat és küzdöttek is a fiúk. Utolsó másodperces kosarak és a büntetőzés is a vendégek javára döntött. Nem volt szerencsénk sem. Úgy látszik ennél is több kell, mint amit ma tettünk, hogy végre nyerhessünk. 

A teljes riport itt nézhető meg:

 
2017. október 11. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás