Egerszegen járt a ZTE litván bajnoka

„Hazaérkezett” Mindaugas (Mindas) Lukosius és kisfia Simas Lukosius, aki mai napon Zalaegerszegen ünnepelte a 12. születésnapját és a klubtól ZTE-s ajándékokat kapott a jeles eseményre. Mindas és fia péntekig tartózkodik Zalaegerszegen.

 

 

Az 55 éves litván Mindaugas Lukosius 1989 és 1992 között volt a ZTE játékosa, kétszer bajnoki címet is nyert a kék-fehérekkel. Az egykori közönségkedvenc 100 mérkőzésen lépett pályára, ahol 13,78 pontot átlagolt. Küzdeni akarása és kiemelkedő technikai képzettsége miatt joggal kerülhetett be a ZTE-Legendáriumba, a szurkolók és szakemberek által összeállított ZTE-legeket tartalmazó kiadványba.
Bognár Ferenc, a ZTE és a Torcida törzsszurkolója így idézte fel emlékeit:

 

„A név, melyrõl minden kék-fehér érzelmû embernek Litvánia, ill. Litvániáról pedig „Mindász” jut eszébe. A zalaegerszegi kosárlabda olyan kiemelkedõ légiósa, aki az itt eltöltött három év (!!!) alatt két bajnoki arany- és egy ezüstéremhez segítette a Zetét. A maga idejében játékával, egyedi mozgásával, trükkjeivel és városi „betyárkodásaival” örökre beírta és beitta magát a kékek történelmébe, a szurkolók szívébe, és vált igazi legendává.”

 

A zalaegerszegi szezonok után Lukosius Ausztráliában fejezte be az aktív játékot, de az edzõi pályán is maradandót alkot: volt a német Bundesligában, az ázsiai térségben és az orosz sztárcsapatnál, az Unics Kazannál is. 2007-ben Universiadet nyert Litvánia szövetségi edzõjeként, s jelenleg is hazájában, egy elsõosztályú csapatnál edzõsködik – elismert szakember.

 

Az archív fotó forrása: Zalai Hírlap
Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám

 

Megosztás