Már a ZTE KK sikereiért küzd

Doktor Péterrel nyáron állapodott meg a Zalakerámia ZTE KK, a 19 éves játékos a nagy rivális Körmendről tette át székhelyét Egerszegre. Nem példátlan, hogy a vasi kisvárosból érkeznek játékosok a ZTE-hez – a sokak által ismert Szájer József, vagy akár Keresztes Rafael neve is említhető az elmúlt 15 évből, - ám velük ellentétben Doktor Péter még csak pályafutása elején jár. Beszélgetésünkben csapatunk egyik legfiatalabb játékosát mutatjuk be. 

- Hatévesen, Patonay Imre felhívására kezdtem el kosarazni – kezdte a fiatal irányító. Szendrey Sándor volt az első edzőm, majd kipróbáltam a focit és az úszást is. Végül a kosárlabda mellett döntöttem és 14 évesen a válogatottba is meghívót kaptam, ahol aztán végigjártam az összes korosztályt, nyáron az U 20-as bukaresti EB-n is szerepeltem, ott azonban az első jól sikerült meccsek után sajnos megsérültem, a vállamat kellett kezelni.  


Doktor Péter 15-ös mezben a Törpördögök csapatában

Milyen érzés lesz a megszokott piros-fekete után immár kék-fehér mezben szerepelni?

- Hát, korábban a fekete volt a kedvenc színem, de most már barátkozom a kékkel és egyre jobban tetszik – mosolyodik el a 190 cm magas tehetség. Kicsit furcsa a helyzet, mert ez az első költözés az életemben. Sokat segített azonban, hogy nagyon könnyű volt megszokni az egerszegi környezetet és gyorsan befogadtak a társaim, úgy kezeltek, mintha már hosszú ideje a csapat tagja lennék. Sokat segített ebben Kis Raul és Kovács Martin is, akikkel legkönnyebben megtaláltam a közös hangot. Rokonaim is élnek Egerszegen, de bármikor haza is tudok látogatni, hiszen csak 30 km választ el a családomtól. Barátnőm egy Körmend melletti kistelepülésen él, miatta is rendszeresen hazautazom, ha van egy kis szabadidőnk. Nagyon tetszett Bencze Tamásnak az a szisztémája, hogy a magyar magra alapozza csapatait, s emellé tesz remek légiósokat, ezért választottam Egerszeget. Sajnos kevés játéklehetőséghez jutottam az MTE-nél, amit senki nem értett – sem a szurkolók, sem én. Németh Ákost beépítették a csapatba, engem viszont rendre a kispadon felejtett vezetőedzőnk. Ez döntő szempont volt abban, hogy váltani szerettem volna. 

Mennyiben más Bencze Tamás stílusa a korábbi edzőidhez képest?

- Nagyon tetszenek a módszerei. Először is, itt magyar edzők vannak, s így magyarul zajlanak az edzések. Könnyebb mindenkivel kommunikálnom, bár az angollal sincs problémám, nyelvvizsgám is van. Az edzői triumvirátus is nyitott volt felém, amikor megérkeztem, Gáspár László – Gazsi - erőnléti edző sokat foglalkozott velünk fiatalokkal a nyáron. 

Milyen az öltözői hangulat a vasihoz képest?

- Nagyon más a hangulat az öltözőnkben, mint Körmenden volt. Ott kevésbé volt összetartó a gárda, tavaly a külföldiek inkább magukban szerettek lenni, kicsit klikkesedtek is. Itt hál’ Istennek nincs ilyen probléma, mindhárman beépültek, ám a magyarok viszik a prímet; Mohácsi Máté, Szabó Zsolt és Horváth Ákos is tudják, hogy lehet összefogni a csapatot és megtalálni a hangot a fiatalokkal. Csapatkapitányunk remekül beszél angolul és minden problémájukat orvosolni tudja, s meg tudja értetni velük, mi a szerepük a csapatkémiában. Azért mégiscsak magyar bajnokságról beszélünk, véleményem szerint egészségesebb, ha egy csapatban több a magyar, mint a külföldi játékos. 


 

 

Edzéseken is jó a hangulat a ZTE-nél

Milyennek találod az idei Zalaegerszeget?

- A tavalyi bronzérem után nagy elvárásokkal bír a szurkolók jelentős része, ami komoly nyomást helyezett ránk. Nyilván jó lenne újra bentlenni az első négyben, de ez pokoli nehéz lesz. Természetesen bizonyítani akarunk, edzéseken és mérkőzéseken egyaránt. A csapat még keresi önmagát, még nem álltunk össze igazán, de nyilván az irányító érkezésével ez megváltozik. Az Alba elleni utolsó pillanatos kosár felszabadított minket, lökést adott a Jászberény és a MAFC ellen is és most már 3:3-as mérleggel állunk. A csapategységnek is jót tettek a sikerek, de most jön a neheze, hiszen novemberben csupa rangadót játszunk, ráadásul a vasi csapatok ellen idegenben. 

Átszakadt a lelki gát: hatalmas volt az öröm az Alba legyőzésekor

Miben tudod segíteni a ZTE KK-t?

- Mint fiatal, főként védekezésben lehet szerepem a ZTE-ben. Bencze Tamás konkrét elvárásokat támaszt velem szemben, s be kell tartanom az utasításait. Jelenleg van egy kis vákuum a posztomon a csapatban, ám ez csak ideiglenes, hiszen egy vérbeli irányítót várunk, aki talán már a jövő héten megérkezhet. Nekem most még inkább edzésen kell bizonyítanom, így mutathatom meg, hogy megérdemlem a játékperceket a bajnoki találkozókon is. Védekezésem már egész jó, s ez szerintem csak akarás kérdése, ám rengeteg mindenben kell még fejlődnöm, főként dobásban és a pick & roll játékokban. Kedvenc dobásom a betörésből visszalépés, kedvenc játékosom Vassilis Spanoulis, az Olympiacos Piraeus minden hájjal megkent irányítója. (Akinek Kill Bill a beceneve, a szerk.) 

A példakép, Spanoulis - alias Kill Bill 

Hogy töltöd a szabadidődet?

- Gyakran nézek kosárlabdát a TV-ben is, s előszeretettel játszom play-station-ön barátaimmal. Kis Raullal játszom a legtöbbet, de hallottam, hogy Benke Szilárd is nagy rajongója ezeknek a kosaras játékoknak, úgyhogy várhatóan őt is bevonjuk, hogy kiderüljön, ki a jobb – tette hozzá mosolyogva Doktor Péter. 

Van-e kedvenc ételed és kedvenc helyed Egerszegen?

- Mindenevő vagyok, persze Anyukám és a Mamám főztje az első; s most, hogy kicsit magamra vagyok utalva, könnyebb ételeket már el tudok készíteni., bár azért esténként inkább rendelek ételt, ha nagyon elfáradtam az edzéseken. Már várom, hogy a nagyobb győzelmek után ünnepelhessünk a  srácok egyik kedvenc helyén, a Mimózában; hallottam, micsoda ünneplés volt a bronzérem után is, jó lenne átélni ilyeneket a csapattal. 

Mely csapatoktól várod a legjobb teljesítményt a bajnokságban?

- A Falco alaposan bevásárolt a ZTE-ből: Govens után Norfleetet is elcsábította, ráadásul  tovább erősödött a hátvédsor, hiszen Perl Zoli is hazaigazolt Olaszországból. Erős lesz a Szolnok is, a tavalyi kisiklás után újra bajnoki címért szállnak versenybe. Remélem viszont, hogy meglepetéscsapatként mi is labdába rúghatunk majd a felsőházban. Tavaly is kellett pár hónap, amíg igazán csapat lett a ZTE, a nagy menetelés márciusban kezdődött, addig sok volt a botlás, bár idegenbeli győzelmek is sikerültek az ősz folyamán is. Remélem idén is hasonló lesz a szezon, s mielőbb belerázódunk a rendes kerékvágásba. 

Milyen a viszonyod csapattársaiddal?

- Nemcsak a magyarokkal kiváló, de a légiósokkal is. Mindenki megtalálja velük a közös hangot, mivel barátságos srácok. A csapatösszetartásokon jól éreztem magam, jobb a hangulat, mint amiket korábbi állomáshelyemen átéltem. A külföldiek is jól elbeszélgettek mindenkivel, bekapcsolódtak mindenbe. De ez máshogy nem is mehet, hiszen egy irányba kell húznunk, csak úgy lehetünk sikeresek.  

Doktor Péter úgy látja, csapatként lehet ismét erős a ZTE KK


Tavaly hatszor is összecsaptunk a piros-feketékkel. Hogy élted meg tavaly a Körmend-Zetéket? Milyen érzés lesz most volt csapatod ellen ZTE-mezben szerepelni?

- Nagyon izgalmas meccsek voltak, ahol sajnos nem jutottam túl sok szerephez, kivéve az utolsó zalaegerszegi találkozót, de a ZTE jobb volt akkor és megérdemelte a bronzérmet. Várom már a szombati meccset, szurkolóinkkal a hátunk mögött megpróbálunk maximális erőbedobással küzdeni és mindent megtenni a győzelemért körmendi katlanban. Persze biztosan furcsa érzés lesz a nevelőegyesületem ellen játszani, ez mindenki számára nehéz, pláne elsőre, de egyértelműen győzelemre törünk. Úgy érzem nem rajtunk van a nyomás, megpróbálunk meglepetést okozni. 

Furcsa érzés lesz neki Körmenden kékben pályára lépni, de a cél a győzelem!

Milyennek látod a szurkolótáborunkat?

-Az ország egyik legjobb tábora az egerszegi. Ugyanakkor bár nem könnyű, türelmesnek kell lenniük velünk, hiszen ki fog jönni, ami bennünk van. Elismerésre méltó, hogy a legtávolabbi városokba – akár Szegedre vagy Jászberénybe -  is milyen sokan elkísértek bennünket. Hallottam, hogy sokan Budapesten élnek, tanulnak a szimpatizánsok közül és ők is útra kelnek a tiszántúli meccsek esetén, így komoly létszám jön össze idegenben is, ami hatalmas pluszt tud hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Nem kérdés, hogy a vasi derbiken is hangos lesz a vendégszektor; mi pedig igyekszünk mindent megtenni, hogy úgy játsszunk, ahogy a zalai drukkerek szeretnék – zárta a beszélgetést csapatunk 22-es számú játékosa. 

Pillanatkép júniusból: Benke Szilárd cipője repül a szurkolók felé

Fotók és szöveg: Bálizs Zsuzsa

Csapatkép: Horváth Gábor Zsiri

2017. november 4. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás