Másodikként lépet tovább csoportjából a kadet csapat

Befejezte kadett csapatunk a kiemelt bajnokság nyugati csoportjának alapszakasz küzdelmeit, a 8 csapat közül végül a 2. helyezést érték el. Az utolsó mérkőzéseket a csoport legjobbjai ellen játszották, a vereség nélkül záró Alba Fehérvár illetve a mieink mögött végző Szombathely ellen. 

A fehérváriak elleni hazai mérkőzésen meglepték az eddig fölényes győzelmeket arató akadémistákat, végig kiélezett mérkőzést játszottak, s tulajdonképpen a végjátékban dőlt el csak el a végeredmény. A ZTE fiataljai koncentráltan és kiváló küzdőszellemmel játszottak végig, agresszíven védekeztek és ezzel megzavarták az ellenfelet. Sajnos a győzelem elmaradt, azonban így is egyik legjobb teljesítményüket mutatták. 

ZTE KK – Alba Fehérvár/A 62 - 63 (17-14, 15-16, 15-20, 15-13)

ZTE KK: Borbély Marcell (8), Faragó Ábel (-), Kovács Benedek (11), Kovács Kristóf (2), Németh Márk (-), Novák Marcell (9/6), Simó Bence (28/6), Szabó Milán (4), Várhelyi Richárd (-). edző: Bodrogi Csaba 

Az idegenbeli mérkőzésen ezzel ellentétesen szerepeltek a fiúk, az első néhány percet leszámítva alárendelt szerepet játszottak a fehérváriakkal szemben. A mérkőzés végkimenetele már az első félidőben eldőlt, s a nagyarányú vereség még úgy sem elfogadható, hogy a második félidőben már minden játékos lehetőséget kapott. 

Alba Fehérvár/A - ZTE KK 106 - 49 (18-13, 26-8, 32-13, 30-15)

ZTE KK: Borbély Marcell (4), Faragó Ábel (-), Fullér Soma (2), Kámán Kristóf (3/3), Kovács Benedek (20/3), Kovács Kristóf (6), Németh Márk (2), Novák Marcell (1), Simó Bence (9), Szabó Milán (2), Várhelyi Richárd (-). edző: Bodrogi Csaba

A Szombathely elleni mérkőzés a folytatás szempontjából is fontos volt, s annak ellenére, hogy idegen pályán magabiztosan nyertek fiataljaink, a visszavágón megszenvedve, az utolsó percekben eldöntve tudtak csak felülkerekedni ellenük. A mérkőzést remekül kezdték, azonban talán egy kicsit megnyugodva a játék kiegyenlítetteb lett, s az utolsó negyedre a szombathelyiek egalizálták az eredményt. Az utolsó negyed végig izgalmas játékot hozott, s a vendégek már vezettek is, azonban az utolsó percekben kadettjeink agresszívebb játékuknak köszönhetően megfordították a mérkőzés eredményét.

ZTE KK – Szombathelyi SI KA 78 - 73 (22-12, 16-16, 20-30, 20-15)

ZTE KK: Borbély Marcell (2), Faragó Ábel (-), Kámán Kristóf (2), Kovács Benedek (36), Kovács Kristóf (16/3), Németh Márk (1), Novák Marcell (9), Simó Bence (12), Szabó Milán (-), Várhelyi Richárd (-). edző: Bodrogi Csaba

A folytatásban a kadett csapat csoportjából 2. helyezettként tovább jutva a keleti csoport 1-4. csapatai ellen szerepel, a saját csoportjából, a tovább jutott csapatok elleni eredményeket viszi magával. A két csoportból bejutott 8 csapat közül a legjobb 6 csapat automatikusan résztvevője lesz az országos döntőnek, míg a 7-8. csapatok az alsóházból feljutó 2 csapat egyikével küzdhet meg a döntőn való szereplésért.

2017. január 27. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás