Megcsináltuk! Legyőztük a Szolnokot

Szolnoki Olaj KK – Zalakerámia ZTE KK 72-83 (16-16, 19-19, 11-31, 27-16)

Szolnok, Tiszaligeti Sportsarnok

Jv: Benczur, Pozsonyi, Balogh

 

Szolnoki Olaj KK: Green 7, Borisov 19/9, Wittmann 7/3, Keller 2, Natyazhko 6, csere: Vojvoda 17/9, Somogyi-, Gregory 9, Craft 5/3, Edző: Dragan Aleksic

 

Zalakerámia ZTE KK: Kinney 18/12 , Govens 22/12, Mohácsi 6, Kerpel-Fronius 9/6, Pantelic 20/3, csere: Velkey 4, Czinger -, Fekete 4, Edző: Bencze Tamás 

 

Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést és a hazaiak a második perc végére 9-0-ra elhúztak. Az első pontjainkat Mohácsi szerezte a harmadik perc elején (9-2). Továbbra sem találtuk a ritmust, míg a Szolnok Natyazhko zsákolásával és Borisov pontjaival már tíz fölé tornászta a különbséget (13-2). Kinney egymás után kétszer is hármast hintett és ez megzavarta a hazaiak játékát, nekünk meg felcsillant a remény a felzárkózásra (13-8). Az 5. percben Pantelic is beletette első kettesét a közösbe, amire Borisov hármassal válaszolt (16-10). Kezdett összeállni a játékunk. A 7. perc elején Kinney harmadik triplájával három pontra zárkóztunk. Pantelic kosarával és a plusz egy büntetőjével a 9. percre kiegyenlítettünk (16-16). Senki sem hitte volna , hogy fel tudunk állni mínusz 11-ről. A negyed végén három percig nem engedtük pontot dobni a hazaiakat. 

 

A második negyedet remekül kezdtük. Előbb Velkey, majd Pantelic is pontosan célzott és már vezettünk is (16-20). Gregory zsákolta közelebb a csapatát, majd Pantelic és újra Gregory szerzett kosarat (20-22). Az 5. percben Green csak egyik büntetőjét értékesítette, míg nálunk Govens hintett egy hármast (21-25).Natyazhko büntetőivel araszolt közelebb a bajnok, de jött Kinney újabb hármasa (23-28). Wittmann is megmutatta jó keze van és ő is hintett egy távolit, amire ezúttal Govens kontrázott (26-31). A hazaiakat csak a légiósai tartották játékban, igaz azt jól csinálták, mert Borisov a 7. percre egy hármassal döntetlenre hozta találkozót (31-31). Nem estünk össze, csináltuk tovább és Govens büntetőivel és Kerpel-Fronius duplájával újra elhúztunk (31-35). Továbbra is a Szolnoknak kellett a mérkőzés után futnia. A hajrában Witman és Gregory pontjaival újra egyenlített a hazai csapat és így döntetlennel ért véget a félidő (35-35). 

 

A nagyszünet után Gregory pontjaival szerzett vezetést a Szolnok, amire Pantelic egy hármassal válaszolt, majd egy duplával is megtoldotta a következő támadásban. Újabb elpuskázott hazai lehetőséget követően Govens hintett egy hármast (37-43). Remek kezdés!!!!
Vojvoda a 22. percben szerezte első pontjait, amit nem bántunk. Az elemében lévő Pantelic viszont nem hagyta annyiban és egy duplával válaszolt (39-45). Pantelicet továbbra sem, tudták tartani a hazaiak és Borisov kosarára is pontokkal válaszolt (41-47). A 24. percben Natyazhko duplájára újabb hármas jött zalai oldalról, ezúttal Kerpel-Fronius keze sült el (43-50). A 25. perc elején Mohácsi büntetőivel tovább nőtt az előnyünk. Nem találta a ritmust a Szolnok és ezt mi kihasználtuk, Govensel szemben Gregory szabálytalankodott a hármas vonalon kívül és ez három dobást jelentett. Govens nem hibázott és 12 ponttal megléptünk (43-55). Három perce nem kaptunk kosarat, míg Kerpi és Kinney pontjaival 11-0-át repesztettünk (43-58). A 27. perc elején Green törte meg a hazai gólcsendet, majd az amerikai fiú dupláját Vojvoda toldotta meg egy büntetővel (46-58). A 28. percben Govens negyedik hármasával tovább nőtt a csapatok között a távolság. Az amerikai fiú a következő támadásnál két pontos büntetővel toldotta meg saját és csapata pontjait (46-63). Hihetetlen!!!!
A negyed utolsó percében Kerpel – Fronius Balázs tette fel a pontot az í-re a csapat teljesítményére egy újabb hármassal. Ez már extra, hiszen húsz ponttal vezetünk a bombaerős Szolnok otthonában!!!! 46-66

 

Mohácsi egy közép távolival nyitott- ez hihetetlen! Extázisban játszottak a fiúk és vezettek 46-68. A 31. perc elején Velkey is  rátett egy duplával ( 46-70). A 32. perc elején Green dob egy kettest, de továbbra is csak erőlködik a Szolnok. Craft büntetőből szerzi első pontjait a 32. perc végén (50-70). Bencze Tamás időt kér. A rövid pihenő után Vojvoda szerezett egy közép távolit, majd a bónusz büntetőt is bedobta (53-70). A 33. percben Vojvoda első hármasát dobta és közelebb kúszik a Szolnok (56-70). Négy perc elteltével már bónuszban van a hazai csapat. A 34. percben Govens egy büntetőt dob csak be a kettőből, majd Vojvoda újabb hármast dob (59-71). Öt perc van hátra és Bencze Tamás újra időt kér. Rendezni kell a sorokat. A 36. percben Vojvoda két büntetőjére Kinney válaszol, majd Vojvoda hint egy hármast (64-73). Kezdett elfogyni az előny. A 38. perc elején jókor jött az újabb Kinney dupla (64-75). A 39. perc elején Govens odaütött Borisovnak, aki nem hibázott (66-75).

 

Másfél perccel a vége előtt a Szolnok időt kér. Izgalmasan alakult a végjáték.

 

 Borisov büntetőire Pantelic zsákolással válaszolt, majd egy technikai faultot is kapott a center a pontjai mellé. Mindkét csapat idegesen játszott. 45 másodperccel a vége előtt Gregory csak egy büntetőt dobott be, majd a Fekete szerzett fontos kosarat Pantelic passzából (69-79). Pár másodperccel később ugyan ez a szituáció ismétlődött Pantelic passz, Fekete pont (69-81). A végén faultokkal próbálta lassítani a játékot a Szolnok, de ez már a veszett fejsze nyele volt. Govens még két büntetőt bedobott és jöhetett a felhőtlen ünneplés, mert a ZTE, az Albacomp után újabb skalpot szerzett, talán a legnagyobbat, a Szolnokét!

 

Nem voltak kedvezőek az előjelek a soros bajnokinkon, de a fiúk átléptek a negatív dolgokon és remek játékkal rukkoltak elő a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Remekül védekeztünk és pontosan dobtunk.

 

Légiósaink extrát hoztak: 

Pantelic: 20/3 pont, 12 lepattanó, 5 gólpassz, 3 kiharcolt fault, 4 blokk, 35 VAL
Kinney: 18/12 pont, 7 gólpassz, 5 kiharcolt fault, 18 VAL
Govens: 22/12 pont, 6 kiharcolt fault, 22 VAL

 

Az egész csapatot dicséret illeti, hiszen aki pályára lépett, mind hozzátett a sikerhez, ki a pontjaival, ki a védőmunkájával. Igazi csapatmunka volt!

 

Bencze Tamás: -Egyik legnagyobb álmom vált ma valóra ezzel a győzelemmel. Kollektíven, csapatként játszottunk. Pécsi hibáinkból tanultunk, a Falco ellen már jobbak voltunk és ma a csúcsra értünk.23 gólpassz is ezt támasztja alá. Remélem, ezt a jó játékot folytatni tudjuk a következő mérkőzéseinken is.

 

Szép volt fiúk!

 

2015. október. 24. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás