A regionális kadett bajnokság észak-nyugati csoportjában a Bodrogi Csaba vezetőedző irányította utánpótlás csapatunk a Soproni Sportiskola együttesét fogadta.

Zalakerámia ZTE KK/B- Soproni Sportiskola KA/B 54-82 (20-22, 7-31, 19-14, 8-15)
Zalaegerszeg, Zárt kapuk mögött, Jv: Csák, Németh

A vendégek kezdtek jobban, de a 4. percben sikerült utolérni őket, majd 14-12-re át is vettük a vezetést. A negyed hajráját megnyomták a soproniak és 9-0-s futással kerültek előnybe, ám a fiúknak sikerült a játékrész végére két pontra csökkenteni a hátrányt (20-22). A folytatásban kiütközött a két csapat közötti különbség, főleg agresszivitásban és gyorsaságban múlták felül játékosainkat a vendégek. Sok eladott labdánk volt, melyekből gyorsindításokkal tetemes előnyt szerzett a Sopron a félidőre (27-53).

A nagyszünet után összekapták magukat a fiúk és megnyerték a harmadik negyedet. A záró játékrészben ismét a vendégek játszottak pontosabban és az összképet nézve teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. 

2021. február 23. Zalakerámia ZTE KK