Megérdemelt ZTE siker a rangadón!

Még soha nem voltak ilyen kevesen a körmendi szektorban, kimondva-kimondatlanul egyet nem értésüket fejezték ki ezzel a vasi csapat szimpatizánsai az elmúlt hetek gyengébb és lélektelen játéka miatt.

Egy nagy hiányzó volt vendég oldalon Rakocsevics személyében, míg a ZTE a lehetőségekhez mérten legjobb ötösével állt fel.

 

A zalaiakat a Boombatucada dobcsapat is segítette, még ha az elején ők sem vették fel a meccsritmust, ahogy a ZTE sem. A hazaiak azonban gyorsan rendezték soraikat és Boston triplájával a 4. percben már 8-7-re vezettek. Ekkor újból vasi rohanás következett és El-Amin vezérletével meg is lógott a Körmend, ám Jimenez edző időkérése után visszatért meccsbe a ZTE és a 8. percben 17-20-nál már kollegájának kellett magához hívni fiait. Jobban is sikerült a negyed vége a Körmendnek, El-Amin triplájával 23-28-re vezettek a vendégek.

 

A második negyedet is pontos vasi dobások jellemezték, a ZTE nem igen találta arcát, a Körmend center nélküli játéka okozott kellemetlen perceket és előtérbe helyezte a jól egy-egyező vasi amerikaiakat. Elég volt azonban 1 perc koncentrált játék, jó védekezés és Plumb után Velkey is betalált kintről, 16. perc: 37-37. Sok volt a zalai eladott labda, nem sikerült elhúzni, Lekli a 19. percben pedig csak sportszerűtlen fault árán tudta megakadályozni a labdát szerző Török Rollandot. Az utolsó poén azonban Saffordé volt, így 1 pontos zalai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

 

 

Jóval pontosabban kezdett a ZTE, Plumb és Safford is eredményesen játszott, két és fél perc elteltével 56-49-nél időt kellett kérnie Hencsey Tamásnak.

A 15. percben egy ártalmatlan szituációban Kusnyer és Kámán csatázott egy labdáért, mely egyértelműen utóbbiról ment ki. A játékvezető a Körmendnek adta a labdát, mindenki meglepetésére. A zalaiak „csékája” azonban magára vállalta az esetet, jelezte a bírónak, hogy róla ment ki a labda – ritkán látható sportszerű jelenet volt, fontos pillanatban!

Fontos pillanatban jött Velkey hármasa is, amivel 70-61-re a zalaiak lódultak meg ekkor a színmagyar csapatukkal. „Könnyű” büntetőkkel zárkózott a Körmend, ám a negyed zárszava Gáspáré és Bostoné volt, akik még épp időben fejeztek be egy szép lerohanást (30- perc: 74-66).

 

A záró játékrészt 2-7-tel kezdte a Körmend, ekkor azonban a kispadról visszatérő Lekli szép centerkosárral majd Gáspár 5 ponttal hűtötte le a felzárkózási esélyeket (34. perc: 83-73).

A Körmend nem változtatott taktikáján: bármikor szerzett labdával indulhatott volna a ZTE – kíméletlenül lefaultolták az első labdás embert, a sportszerűtlen fault terhe nélkül…

Ekkor azonban következett El-Amin, nem hiába éltette őt két hónap után újra az egerszegi közönség: túlvállalások, eladott labda és személyi hiba volt ekkor a statisztikai mutatója.
 

A ZTE "tekert", hajtott és ha nem is játszott kiemelkedően a csapat, végül felőrölte ellenfelét, és teljesen megérdemelten nyerte meg az újabb hazai rangadót.
 

Raúl Jimenez: Tetszett az atmoszféra, a szurkolók és a dobosok is jó hangulatot teremtettek. Gratulálok a csapatomnak, a Körmend nagyszerű gárda; szinte biztos vagyok abban, hogy megnyerik az alsóházi középszakaszt. Nekünk napról napra tovább kell dolgoznunk, hogy megpróbáljuk elérni a nyolcadik helyet. Jó volt a védekezésünk, jó volt a csapat ritmusa, s így egy jó kis mérkőzést játszottunk és csapatsikert arattunk.
 

Hencsey Tamás: Kemény, hajtós meccset vívtunk a Zalaegerszeggel. A mai napon derült ki, hogy a legjobb játékosunk, Rakocsevics nem tudja vállalni a játékot. Nélküle is hajtottunk és voltak olyan periódusok is, amikor jól is játszottunk, de döntő szituációkban hibáztunk és ezekből könnyű gólokat, és 100 pont felett kaptunk.

 


Fotó: Bálizs Zsuzsa

Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám

Megosztás