Minden Pakson dől el

Az alapszakasz utolsó körében az egyre jobb formába lendülő Paks vendégeként lépünk pályára. Csütörtökön a Jászberény ellen igazi gálát rendeztek a fiúk. Pakson egészen más mérkőzés vár a fiúkra, annak ellenére, hogy a hazaiaknak már tét nélküli az összecsapás. De Teo Cizmic mentalitását látva, ez egy cseppet sem fog számítani. 

-Mindenképp arra kell törekednünk, hogy nyerjük. Nem bízhatunk senkiben, ha a saját sorsunkat akarjuk irányítani, amit az elmúlt mérkőzéseken a kezünkbe vettünk. Nehéz lesz nyílván, hiszen kikapott Pakson a Szolnok, a Körmend, de hát remélem, mi vagyunk annyira jó csapat, hogy nyerjünk!- vélekedett a mérkőzés előtt Bencze Tamás. 

A felsőházi rájátszást érő helyekre a Falco és a Kaposvár is hasonló mutatókkal pályázik. Több forgatókönyv létezik, de ahogy vezetőedzőnk mondta, nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy meg kell nyerni a mérkőzést és nem kell számolgatnunk. 

A vasárnap 18 órakor kezdődő találkozót a Cziffra Csaba, Farkas Gábor, Gál János (Fekete László) bírói hármas dirigálja majd. 

Szurkolóink támogatásával elérhetők lesznek a céljaink!

2017. március 25. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás