Múltidézés-május

Az év ötödik hónapja négy Körmend elleni mérkőzést tartogatott a Zalaegerszeg számára. A középszakaszt követően az MTE a 4., míg a ZTE az 5. helyen végzett, így a pályaelőny a vasiaknál volt, melynek elvételére a legtöbben az első meccsen láttak esélyt. Pantelic ismét extra napot fogott ki, az utolsó negyed derekáig reális esélyünk is volt minderre, azonban ezután a Körmend behúzta a meccset. „Ez a meccs méltó volt egy rájátszás meccshez. Biztos vagyok benne, hogy szurkolói oldaltól függetlenül, mindenki jól érezte magát. Mi ma arra készültünk, hogy győzni fogunk. A 38. percig ez benne is volt a játékunkban, aztán összeestünk. Készülünk a következő meccsre, nyernünk kell otthon.” – adta ki a feladatot Bencze Tamás a találkozót követően.

Körmenden ezúttal sajnos vereséget szenvedtünk

 A szurkolók most is kiválóak voltak

 Pantelics ezúttal is mindent megtett

Május hetedike  különleges nappá vált valamennyi zalai kosárbarátnak.  A B-közép tagjai napok óta szervezték a csapat legendás bedobójának és védőjátékosának, Gáspár Dávidnak búcsúztatását.  A „csk”, „Gáspi” néhány nappal korábban jelentette be visszavonulását, majd az a hír is napvilágra került, hogy ő lesz a ZTE NKK új vezetőedzője. A klub és a szurkolók is méltó módon szerettek volna búcsúzni a 12-es mez viselőjétől, s erre remek alkalom kínálkozott a Körmend elleni negyeddöntő hazai mérkőzése alkalmával. 

 Gáspi, #12

 Köszönjük, csk!

A pályafutása során néhány szezon kívételével végig kék-fehérben pattogtató Gáspár Dávid az elmúlt években csapatkapitányként is helytállt a ZTE-nél.  16 szezon során 316 mérkőzésen lépett pályára, 2068 pontot szerzett, 530 gólpasszal szolgálta ki a társakat, s begyűjtött 503 lepattanót is. 2009-ben bajnoki bronzérmet, 2010-ben pedig Magyar Kupa, majd bajnoki aranyérmet szerzett a Zalakerámia ZTE KK együttesével. A szurkolók nagyon készültek a búcsúra: pénztárgépszalag-eső, majd konfetti-zuhatag zúdult a pályára a bemutatáskor, illetve #12 feliratú lapokat tartott a magasba a zsúfolt teltháznyi közönség. A klub bekeretezett 12-es számú mezt, a szurkolók képviseletében Könczöl András, valamint Horváth Lili pedig ajándékokat adott át a mindenki által tisztelt és szeretett Gáspinak, aki meghatódva vette át ezeket, majd elköszönt csapattársaitól is. Hencsey Tamás, a Körmend másodedzője is gratulált a nem mindennapi pályafutáshoz.  

A csapattársak búcsúja

 Az elszántságra nem lehetett panasz

 Hajrá ZTE!!!

 Zsúfolásig megteltek a lelátók

A mérkőzésen remekelt a két amerikai kisember, de az egész csapat végig küzdött, s ezzel  sikerült legyőzni a közönség hathatós támogatásával a vasiakat. „Gratulálok a csapatomnak és büszke vagyok rájuk, mert egy igazi play off meccsen sikerült győznünk. Nem érezhettük magunkat egy pillanatig sem nyeregben. 8¬9 pontnál már úgy éreztem, hogy meglesz, de mutatja a Körmend erejét, hogy akkor is fel tudtak állni. Hatalmas meccs volt, remek hangulat, ez a lényege a kosárlabdának!” – nyilatkozta Bencze Tamás vezetőedző a találkozó után. 

Hatalmas küzdelem folyt a pályán

 A „B”-közép mindent beleadott

 Ha felveszed!

A pacsizás sem maradhatott el a győzelem után

Öröm ZTE módra: tiszteletkör a győztes negyeddöntő után

Május második hetében újabb Körmend elleni derbik következtek, a 3. találkozóra ismét a vasi kisvárosban került sor május 10-én kedden. Sajnos 3 sérülttel felálló csapatunk ezúttal csak egy félidőt bírt Teo Csizmics csapata ellen, “Ennyivel jobbak voltak ma, reális volt ez a különbség, de nem szabad ebből messzemenő következetést levonni, a végén próbáltuk pihentetni egy-két kulcsemberünket. Köszönöm annak a két-három játékosomnak, akik saját felelősségükre sérülten is vállalták a játékot.” 

 Velkey János mindent megtett a sikerért

 A szurkolók a találkozó után is sokáig éltették a csapatot

A következő egerszegi összecsapás egyúttal a szezon utolsó derbijévé is vált.   A csapat már nagyon fáradt volt mind mentálisan, mind pedig fizikálisan, ám mindent megpróbáltak a siker érdekében, hogy lelkes és végsőkig kitartó szurkolótáborukat boldoggá tegyék. A végén játékvezetői ítéletek is borzolták a kedélyeket, s hiába Darrin Govens extrája, minimális különbséggel fejet kellett hajtanunk a legjobb négybe jutó Körmendnek. “A valamivel jobb csapat jutott tovább, nem csak az ellenfélnek, saját játékosaimnak is gratulálni tudok, egész évben jó teljesítményt nyújtottak. Ezen a meccsen nagyok voltak a hullámzásaink, sokszor visszajöttünk nehéz helyzetből, de döntő pillanatban nem tudtunk fordítani. Mindenkinek köszönöm a segítséget, a csapat környékén dolgozóknak, különösen pedig annak a kétezer ötszáz nézőnek, akik végig velünk voltak.” – nyilatkozta Bencze Tamás a mérközésről. A találkozó után mindkét tábor hosszasan ünnepelte övéit, majd zalai részről megkezdődött az ereklyék megszerzése. Rengetegen szerettek volna egy kis emléket kedvencüktől, a játékosok pedig tényleg mindenüket odaadták.… 

 A játékvezetői ítéletek többször is bozolták a kedélyeket

 A lefújást követően nagy volt a szomorúság

 Az ereklyék és büszke tulajdonosaik

A csapat tagjai hajnalig együtt maradtak, s a sikeres szezonra emlékeztek. A pünkösdi hétvége is ennek jegyében telt, ám a Centro étteremben tartott búcsúbulit egy szörnyű hír árnyékolta be. Pünkösdvasárnap elhunyt csapatunk orvosának, dr. Szalai Zoltánnak kisebbik leánya, Szidi, aki a csapat törzsszurkolójának számított. Temetésén a teljes ZTE-család rszt vett; visszatért Egerszegre többek között Trepák Zoltán és Völgyi Péter, valamint családjuk is. 

 A Centros búcsúbuli

Szidi a Falco elleni derby után, 2016 februárban

Május 20-án sajtótájákoztatót tartott a Zalakerámia ZTE KK, ahol két új magyar játékos érkezését is bejelentették. Szabó Zsolt egy, míg Benke Szilárd két esztendőre kötelezte el magát a kék-fehérekhez.  A magyar mag Zalában tartása jegyében szerződést hosszabbított a klub Kerpel-Fronius Balázzsal, valamint Fekete Viktorral is.  
A szakmai stábban is változás törtnt: kiderült, hogy Kámán Tamás családi okok és a civil elfoglaltsága miatt felmentését kérte a másodedzői feladatok alól, így ő a továbbiakban nem látja el tanácsaival a Bencze Tamás-Heinrich Róbert edzőpárost.

 Benke Szilárd és Kerpel-Fronius Balázs a májusi sajtótájékoztatón, Stárics Kornél ügyvezető és dr. Gyimesi Endre társadalmi elnök társaságában

 Szabó Zsolt is a ZTE-t választotta

A hónap végére az is kiderült, Djordje Pantelics, aki csapata oszlopa volt egész szezon során, hosszas tárgyalássorozat után, amikor időnként úgy nézett ki, hogy akár maradhat is a csapatnál, végül Németországba írt alá, korábbi csapatához, az MBC-hez. A döntésében a családja, és a gyereke játszotta a legfontosabb szerepet. A kislányát szerette volna németnyelvű iskolába járatni, de sajnos ezt nem sikerült megoldani, mert nem volt ilyen a közelben. 

Pantelics is elköszönt a ZTE-től

Az összeállítást és a fotókat Bálizs Zsuzsa készítette. 

2016.december 24. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás