Nehéz mérkőzés vár ránk a nyitófordulóban

Szombaton elkezdődik a 2017/2018-as bajnoki szezon, ahol az első fordulóban hazai pályán fogadjuk a KTE-Duna Aszfalt együttesét. A vendégek jól igazoltak és rutinos játékosok alkotják a keretüket. A felkészülés során meggyőző játékot mutattak, de tudjuk az éles mérkőzés az egészen más. Bencze Tamás szerint csapatunk felkészült a Kecskemétből és a sikerünk kulcsa a kemény védekezés lehet, mert az hozhatja magával a jó ritmusú támadásokat. Egy percig sem gondolhatjuk, hogy a KTE könnyen adja majd magát. Egy nagyon kemény, kiélezett mérkőzésre számítunk, természetesen ZTE KK győzelemmel. 

Videointerjú - sorozatunk újabb állomásaként Bencze Tamást, csapatunk vezetőedzőjét kérdeztük a Zalakerámia ZTE KK felkészüléséről, magyar magjáról, valamint a Kecskemét elleni találkozóról. 

Az interjú hosszabb változatát - melyben szó esik a légiósokról, csapatunk idei célkitűzéséről és terveiről, a magyar kosárlabda nemzetközi megítéléséről, Benke Szilárd válogatottbeli szerepléséről és a kék-fehér szurkolókról is - a hét végén tekinthetik meg. 

Fontos információk a mérkőzéssel kapcsolatban:
A találkozó 18 órakor kezdődik. A beléptetés 17 órakor indul. Kérjük szurkolóinkat, hogy a lelátó lépcsőit mindenképpen hagyják szabadon. Sportszerű szurkolással segítsék csapatunkat a győzelemhez!

A félidőben Foramax dobójáték lesz, ahol a szerencsés bérlettulajdonosok játszhatnak a fődíjért, az XBOX One –ért. 

A mérkőzést a Kapitány Gellért, Boros Tamás, Kulcsár Tibor (Forrai Sámuel) bírói hármas dirigálja majd. 

Videó és kép: Bálizs Zsuzsa

2017. szeptember 29. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás