Nem lesz könnyű dolgunk Kaposváron sem

A középszakasz negyedik fordulójában ismét idegenben lépünk pályára. Vendéglátónk ezúttal a Kaposvár lesz. A somogyiak szabadnaposak voltak vasárnap, így pihentebben várhatják a mérkőzést. Egy hiányzójuk biztosan lesz Dunn személyében, akinek a napokban vették le a rögzítő kötést a kezéről. Hendleinék jó formában vannak, hiszen utóbbi öt mérkőzésükből négyet megnyertek.

Vasárnap a Pécs ellen a támadójátékunkkal nem voltak különösebb gondok, mivel 95 pontot dobtunk idegenben. A védekezésünkkel viszont akadtak problémáink, amiket a rövid felkészülésben próbáltunk javítani. Ismerjük a Kaposvár játékát, tudjuk, hogy a belő posztokon nagyon erősek. Az alapszakasz során kétszer is sikerült legyőznünk őket és szerdán is erre készülünk. 

Kinney a pécsi mérkőzés 3. negyedében bordasérülést szenvedett és kórházba is kellett szállítani. Az állapota nem súlyos, de a játéka eléggé kétséges a találkozón. Vele, vagy nélküle is nagyon kemény és nehéz mérkőzés vár ránk, de jó csapatteljesítménnyel képesek lehetünk a győzelemre!

A mérkőzés felvezetéseként Bálizs Zsuzsa, vezetőedzőnkkel, Bencze Tamással beszélgetett. Boncolgatták a vereség okait és a védekezés anomáliáit is, s természetesen szóba került a kaposvári felkészülés is. Végezetül az is kiderül, hogy látja a csapatot a tréner, s mit kér szurkolóinktól a tavasz során. 

A mérkőzés szerdán 18 órakor kezdődik és a Zalasport élőben közvetíti. A találkozót a Papp Péter, Balogh Gyula, Mészáros Balázs dr. (Páli Kálmán) bírói hármas dirigálja majd. 

Videó / fotó: Bálizs Zsuzsa

2018. április 17. Zalakerámia ZTE KK /Jóna István
 

Megosztás