Nem sikerült a nagy döntőbe kerülés

A legjobb 8 csapat közé a Dávid Kornél KA ellen kellet volna tovább lépnie kadett csapatunknak, sajnos a hazai 3 pontos győzelem után, idegenben 9 ponttal maradtak alul a mieink. Mindkettő mérkőzésen nagy lelkesedéssel játszottak a fiatalok, azonban míg hazai pályán ők irányították a játékot, idegenben ez kevésbé sikerült, s a sok hibával tarkított mérkőzésen, alulmaradva a lepattanó harcban végül a fehérváriak biztosították a helyüket a döntőben.

Bodrogi Csaba:- Szomorúak voltunk a vereség után, mivel a gyerekek nagyon akarták a döntőbe való bejutást, talán ez is az egyik oka, hogy végül nem sikerült. A túlzott akarat is eredményezhette a sok hibát, de nem lehet panaszom rájuk, mert becsülettel küzdöttek. Nagyon sokat fejlődtek az elmúlt időszakban, és ahogy dolgoztak az edzéseken, megérdemelték volna a döntőn való szereplést. Hiányérzetünk – a saját hibáink mellett - csak két dolog miatt lehet, egyrészt mert az ellenfelünk az alapszakaszt követően igazolt egy 206 cm magas nigériai fiút, aki meghatározó teljesítményt nyújtott náluk, másrészt az idegenbeli mérkőzés játékvezetése nem volt korrekt, különösen egy ilyen téttel bíró mérkőzésen.

ZTE KK/A – Dávid Kornél KA/A 70 – 67 (24-21, 13-13, 19-18, 14-15)
ZTE KK/A: Bein András (1), Borbély Marcell (8/6), Farkas Attila (7/3), Gáspár Zsombor (4), Kovács Benedek (28), Kovács Kristóf (10/6), Szabó Dominik (-), Weisz Martin (-).

Dávid Kornél KA/A  - ZTE KK/A 68 – 59 (10-16, 14-5, 22-15, 22-23)
ZTE KK/A: Bein András (6), Borbély Marcell (-), Farkas Attila (2), Gáspár Zsombor (6), Kovács Benedek (13/3), Kovács Kristóf (9), Polster Attila (15), Simó Bence (6), Szabó Dominik (2), Weisz Martin (-).

2016. május 13. Zalakerámia ZTE KK

 

Megosztás