Névadónk nevét viseli a zalaegerszegi sportcsarnok

Hétfőn a Városházán, sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy a klubunkat több mint tíz éve támogató Zalakerámia Zrt. nevét viseli ezután a városi sportcsarnok. 

Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok elnevezéssel ismét régi értékek találtak egymásra. A társaság társadalmi szerepvállalásának újabb szintjét jelenti, hogy a megkeresésük alapján tíz évre elnyerték a névadó szponzori címet. A polgármester hozzátette, hogy mindez a helyi sportéletnek is nagy lehetőség, ugyanis a névadótól befolyó összeg 80 százaléka a kosárlabdaklubé, 20 százalék pedig a csarnokot üzemeltető Egerszegi Sport és Turizmus Kft.-t illeti. A város mindemellett azzal is hozzájárul a helyi sportélet fejlesztéséhez, hogy 120 millió forintból a közeljövőben korszerűsítik a csarnok előtti teret, a város közgyűlése pedig a tervek szerint emelni fogja a kosarasoknak szánt támogatási összeget.  A tízéves névadó szponzori szerződés értelmében idén 13 millió forintot, majd évente fél-fél millió forinttal emelkedő összeget fizet a Zalakerámia Zrt. 

Jaramani Rafik, a Zalakerámia Zrt. vezérigazgatója jelezte, bízik abban, hogy az elmúlt 10 évhez hasonlóan tartós marad az együttműködés a város, a klub és a cég között. Köszönetet mondott a sportcsapatnak az elmúlt évek eredményeiért, és reményét fejezte ki, hogy 10 év múlva a csapattal megünnepelhetik a 20. házassági évfordulót is.     

Gyimesi Endre, a klub társadalmi elnöke szerint Zalaegerszegen komoly hagyományai vannak a kosárlabdának és a névadó társaság támogatása pedig lehetővé teszi, hogy a ZTE KK ismét megcélozza a nemzetközi porondot.     

Stárics Kornél, ügyvezetőnk elmondta, hogy a csapat teljesítménye az utóbbi időben ismét felfelé ível. A remények szerint egy-két éven belül akár nemzetközi porondon is megmérettetheti magát a csapat. 

Fotók: Seres Péter 

2017. január 31. 

Megosztás