Nyáron sincs megállás

Még ezen a héten is dolgoztak a Zalakerámia ZTE KK játékosai és edzői, majd egyéni edzéstervvel már felügyelet nélkül, de napi elvégzendő feladatokkal várják a kb. 1 hónap múlva induló felkészülést. Raúl Jimenez nemrég tért vissza hazájába, az elvégzett munkáról kérdeztük:

 

- Ugyan már másfél hónapja befejeződött a szezon, de a kiválóan dolgozó Heinrich Róberttel napi két edzést tartunk azóta is, ahol a fiatal és sérülés után felépülő játékosaink és azok vesznek részt, akik a jövő évre is érvényes szerződéssel rendelkeznek. De más csapatokból is érkeztek már játékosok, akik engedélyt kértek, hogy készülhessenek velünk. Egy komplett, szezon utáni terv szerint haladunk, ahol a játékosainkak az alapokat tanítjuk, javítjuk a dobásbiztonságukat, vagy mérkőzés-szituációkat gyakorlunk. E hét péntekjén engedtük el kosarasainkat és tervek szerint augusztus közepén állunk munkába és kezdjük el az alapozást. Addig is minden, szerződéssel rendelkező játékosunknak (így a rutinosabbaknak is) egyéni edzésterv szerint kell készülnie, amit a jelenleg külföldön levők is megkaptak, tehát bízunk benne, hogy a szabadságok után felfrissülve, jól felkészülve érkeznek majd vissza sportolóink.

 

Ami a csapat keretét illeti: a hiányzó 3 idegenlégiós keresése folyamatban van, már több esetben konkrét ajánlattétel is történt, a tervek szerint már a felkészülés kezdetére is lehet új játékosa a Zalakerámia ZTE KK-nak, de legkésőbb a bajnoki nyitányra mindenképp szeretne a klub teljes kerettel rendelkezni.

 

A következő napokban a ZTE játékosait kérdezzük, hogy mivel telik nyári szünidejük – a rövid beszámolókért keressék a klub honlapját, vagy Facebook oldalát.

 

Raúl Jimenez ismerteti a klub mérkőzés-elemző szoftverét az utánpótlás szakemberekkel

 

Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám

 

Megosztás