Nagyon fontosnak tartjuk, hogy csapatunkkal ne csak a mérkőzéseken találkozzanak a gyerekek, hanem közelebbről, nyílt edzéseken, játék közben is.  Az első idei alkalommal, az utánpótlásunk szempontjából is fontos helyszínen, a zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskolában vendégeskedtünk. 

A fogadtatás fergeteges volt, hiszen több mint száz lelkes diák előtt vezényelhetett nyílt edzést Bencze Tamás. Természetesen a foglalkozás végén a közös örömjáték sem maradhatott el. A résztvevő gyerekek minden pontot, megmozdulást nagy tapssal díjazták. 

Az edzés végén a játékosokat megrohanták a gyerekek, begyűjtve az idei szezon első autógrammjait. 

galéria a képre kattintva

Fontosnak tartjuk az ilyenfajta találkozást a gyerekekkel, így közelebb tudjuk vinni ezt a nagyszerű sportágat. A közeljövőben további iskolákat is meg fogunk látogatni. Tervünk az is, hogy nem csak Zalaegerszegre, hanem a megyén belül más városokba is eljuttassuk csapatunkat. 

Köszönjük Eötvös Iskola!

2019. október 15. Zalakerámai ZTE KK