Nyílt edzéssel és szurkolói ankéttal hangolódtunk a szezonra

Közel száz szurkoló tekintette meg csapatunk nyílt edzését, melynek végén lehetőség nyílt ZTE-relikviák aláíratására is.

Ezt követően szurkolói ankétra került sor a csarnok büféjében, ahol negyven szurkoló több mint egy órán keresztül tehette fel kérdéseit Bencze Tamás vezetőedzőnek, illetve Stárics Kornél ügyvezetőnek. A csapat képviseletében az ankéton részt vett, s a kérdésekre válaszolt Kis Attila technikai vezető, valamint dr. Bárdos László elnökségi tag is. 

Kérdésként felmerültek a legkorábban érkezett amerikai játékosok szerződtetésének részletei, tavalyi légiósaink megtartásának lehetősége, Benke Szilárd jövőbeni szerződtetésének feltételei, az új szabályok anomáliái, illetve a videobíró kérdése. Horváth Ákos szerződtetésével kapcsolatban Bencze Tamás kifejtette, hogy jól ismerte a bedobót, akinek komoly szerepe lesz a cserepadról érkezve, s mentalitásával is rengeteget tud segíteni a fiataloknak. 

Stárics Kornél szurkolói felvetésre elmondta, hogy október 15-én kerül sor a klub ikonja, Kámán Tamás búcsúztatására. Az ügyvezető felvázolta, hogy a célkitűzés ismét a legjobb nyolc elérése, majd lehetőség szerint a felsőházba jutás és ott minél jobb eredmény. Szántó Róbert törzsszurkoló arra kérte Bencze Tamást, hogy a novemberi vasi rangadók előtt az újonnan érkezett játékosok is legyenek tisztában azzal, mit jelent, s mire kötelez a ZTE-szív Vas megyében. 

Felvetődött az is, hogy Körmendről többen érkeznek annál, mint amire klubunk kötelezhető - Kis Attila tájékoztatásából megtudtuk, hogy 2816 fő a csarnok hivatalos, katasztrófavédelem által jóváhagyott maximális befogadóképessége, amit az határoz meg, hogy adott idő alatt mennyien tudják biztonságosan elhagyni a csarnokot - tehát nem az ülő- és állóhelyek számát jelöli. Ismét felmerült a mobillelátó kérdése, mely az 1990-es évek elejének sikerszezonjaiban még általános volt, a 21. században azonban már más szelek fújnak a jogszabályok terén (például a mosdók tekintetében). 

A bérletárak emelkedését Stárics Kornél azzal indokolta, hogy tavaly nagyon jól jártak azok, akik jegy helyett bérletet vettek, s erre is gondolva a csapat szeretne kicsit több pénzből gazdálkodni. Új szponzorokkal is tárgyalásban állnak, például a városba települő új áruházláncokkal is. Az ügyvezető dicsérte az ország legjobb szurkolótáborát, akik a legtávolabbi helyekre is elkísérik, s végsőkig buzdítják a csapatot, s egyúttal azt kérte, hogy ha lehetséges, kevesebb legyen a büntetés az előttünk álló szezonban.   

Beszámoló, fotók: Bálizs Zsuzsa

2017. szeptember 28. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás