Olasz Ádám Oroszlányban folytatja

Közös elhatározás eredményeként távozik a klubtól saját nevelésű játékosunk Olasz Ádám- tájékoztatott Stárics Kornél ügyvezető. A felek közös megegyezéssel bontottak szerződést és nem rossz viszonyban válnak el egymástól. 

A fiatal játékostól a Szolnok elleni mérkőzés után érdeklődtünk a döntésének az okáról:

-A napokban jelentette be a klub, hogy centert igazoltak, így az én posztomon sokan lettünk a keretben. Bencze Tamással egyezettünk, és arra a döntésre jutottunk, hogy jót tehet nekem a váltás. 

Olasz Ádám elmondta, hogy az Oroszlány már a szezon elején megkereste, hogy a keretébe csábítsa, de akkor már aláírt nevelőegyesületéhez. Mellette még a Veszprém is érdeklődött, de végül az OSE lett a befutó. A fiatal center egyenlőre erre a szezonra kötelezte el magát a Komárom –Esztergom megyei csapathoz és a szezon végén, ha minden rendben lesz, akkor újra egyeztetnek a hosszabbításról. 

Bencze Tamás vezetőedzőtől is érdeklődtünk, mi a véleménye a játékos döntéséről:

-Ádám az edzéseken segített nekünk és azt gondoljuk és ő is egyetértett ebben, hogy kiderüljön, tud –e magasabb szintre lépni, ahhoz váltania kell. Kevés lehetőséget kapott nálam, de azt gondolom, hogy technikailag és taktikailag nincs azon a szinten, hogy bekerülhessen a rotációba és tudjon NB I-ben játszani meghatározóan. 

A vezetőedző elmondta továbbá, hogy Ádám számára a B csoport egy jó erőpróba, hogy ő is lássa és a vezetők is lássák, hogy hol tart. Nem szakításról beszélünk, hanem egy közös megbeszélés eredményéről. Jó értékmérő lesz Ádámnak a váltás, ami a pályafutását segítheti, vélekedett Bencze Tamás 

 A vezetőség köszöni Olasz Ádám eddigi odaadó munkáját és hangsúlyozzák ez a váltás nem végleges és várják vissza őt a későbbiekben, ahogy mondták a szemüket rajta tartják. 

Sok sikert Ádi!

2017. február 3. Zalakerámia ZTE KK 

 

Megosztás