Olyanokat igazoltunk, akik bizonyítani akarnak!

Klubunk sajtótájékoztatón számolt be a média képviselőinek az elmúlt időszak történéseiről. Korábban írtuk, hogy négy fiatallal – Papp Péter, Durázi Krisztofer, Bagó Martin, Gulyás Milán- kötöttünk hosszútávú szerződést. 

Stárics Kornél ügyvezetőnk foglalta össze a bajnokság vége óta történteket. 

-Három meghatározó játékos helyére négy, a korosztályukban kiemelkedő fiatalt igazoltunk. Kinney és Mikovic opciós szerződésétől eltekintettünk, ami nem zárja ki, hogy a jövőben még együtt dolgozzunk velük. Benke Szilárdnak a Szolnokéhoz hasonló ajánlatot adtunk, de ő a nemzetközi kupaszereplés miatt döntött a váltás mellett. 

A keretünkben a saját nevelésű fiatalok- Farkas Attila, Kovács Benedek Máté- is helyet kapnak, aki közül Kovács Benedek Máté június elején a francia bajnok Monaco meghívására három napos tesztelésen vett részt. A klub és a játékos még vár a franciák válaszára. Doktor Péterre és Kis Raulra nagyobb feladat hárul majd a bajnokságban. 

Az ügyvezetőnk elmondta továbbá, hogy a klub gazdálkodása feszes, de stabil és az idei szezont magasabb költségvetéssel kezdhetjük majd. 

Dr. Gyimesi Endre, a klub társadalmi elnöke a fiatalításra tért ki köszöntőjében, ami részben egy korábban elkezdett koncepció folytatása, másrészről a kulcsjátékosok távozásához való alkalmazkodás. Az elnök Benke Szilárd példáját hozta fel, aki két évvel ezelőtt érkezett Zalaegerszegre és az itt töltött idő alatt vált igazi játékossá. Mind a négy fiatalban megvan az a tehetség, ami a magyar bajnokság meghatározó játékosaivá teheti majd őket. Tudatosan kötöttek a fiatalokkal két éves szerződést, hogy legyen idejük összeszokni és legyen idejük a bizonyításra is. 

Benze Tamás vezetőedző szakmai oldalról közelítette meg az igazolásokat. Kiemelte, hogy eredetileg három fiatal igazolását tervezték, de Horváth Ákos távozása felborította az előzetes terveket. 

-Hátvéd posztra nagyon nehéz elérhető hazai játékost igazolni. Papp Péter a három fiatallal szemben némileg lépéselőnyben van, hiszen közel 15 percet töltött a parketten az elmúlt szezonban, így őrá Horváth Ákos helyén számítunk. A fiatalok beépítése nem egyszerű feladat és rizikós is, az hogy ez mennyire sikerülhet, majd az éles meccsek döntik el. Olyanokat igazoltunk, akik bizonyítani akarnak!

Vezetőedzőnk a légiósokról is szólt, akik négyen, Szabó Zsolttal kiegészülve jelentik a rutint a csapatban. A tárgyalások jó úton haladnak és minden posztra van 2-3 kiszemelt játékos, akik közül többen már szerződést is kaptak. Sajnos ebben az évben még inkább előtérbe került a külföldi játékosoknál az a szempont, hogy európai kupában szeretnének bizonyítani, ami megnehezíti a leigazolásukat. Előre láthatóan július közepére várható az első igazolás bejelentése. 

Zárásként Papp Péter és Gulyás Milán is megköszönte a vezetőknek a bizalmat. Mindketten azért döntöttek a váltás mellett, mert Zalaegerszegen már jó példa van arra, hogy sok munkával, megkapva a bizalmat, előre tudnak lépni a pályafutásukban. 

A vezetők bíznak a fiatalokban és a cél továbbra is a szűkebb magyar elitbe való tartozás és a legjobb nyolcba kerülés kiharcolása.

A csapat a felkészülést augusztus 6-án kezdi meg, de az elmúlt évhez hasonlóan a megelőző hetekben a fiataloknak külön foglalkozásokat tart a szakmai stáb. 

2018. június 27. Zalakerámia ZTE KK /Jóna István 

Megosztás