Örökrangadóval zárjuk az évet

Angliában a Liverpool-Arsenal, Spanyolországban a Real-Barca, nálunk a ZTE –Körmend az igazi rangadó. Nem is lehetne stílusosabban zárni a 2018-as esztendőt, mint egy örökrangadóval. 
Nehéz megmondani ki az esélyesebb. A vendégek jó sorozatban vannak, hiszen mindössze a Szolnoktól kaptak csak ki az elmúlt fordulókban, míg mögöttünk két fantasztikus győzelem áll a Pécs és az Alba ellen. 
Fontos lesz, hogy a saját ritmusunkban játszunk és kontrollálni tudjuk a Körmend tranzíciós játékát. Nagyon oda kell figyelnünk, hiszen a vasiak hat légióssal érkeznek és Ferencz, vagy Csorvási is képes a kiugró teljesítményre. Az új fiú J. C. Fuller kevés időt töltött a csapattal, de jó erőállapotban érkezett és hamar felvette a ritmust. A mérkőzés alakulásától függ, hogy mennyi játéklehetőséget kap. 

Bencze Tamás sok ilyen nagy csatát megélt már, a pályán és a kispadon is:

 

Vezetőedzőnkkel készült hosszabb beszélgetés a következő linken elérhető:

https://www.facebook.com/ztekosar/videos/217509432462651/

Hd felbontásban: https://youtu.be/LN4v3e9iz7U

Szurkolóink is nagyon készülnek és garantált a telt ház vasárnap este. Közösségi oldalunkon meghirdettük, hogy a 18 órakor kezdődő találkozóra mindenki fehér felsőben érkezzen. 

A mérkőzés napján a pénztárak 15.30-kor nyitnak, míg a beengedés 16.30-tól lesz. A rangadót a Cziffra Cs., Kapitány G., dr. Mészáros B. (Fekete L.) bírói hármas dirigálja majd. 

Szurkolóinktól sportszerű szurkolást kérünk és legyünk mi a 6. ember a pályán!

Fotó/videó: Bálizs Zsuzsa

Hajrá ZTE!
 

Megosztás