Országos második a ZTE KK serdülő fiú csapata

Május 28 és 31 között Baja adott otthont az Országos Utánpótlás Bajnokság serdülő fiú (U14) kosárlabda döntőjének. Az egész éves selejtezősorozat után nyolc csapat versenyzett itt a magyar bajnoki címért. Kiegyensúlyozott mezőny gyűlt össze, amit az is mutat, hogy a lejátszott húsz mérkőzésből csupán kettő olyan volt, ahol a két csapat közti különbség húsz pontnál több lett.

 

Több esetben borult a papírforma, például a házigazda Baja, és az éremesélyesnek tartott Bp. Honvéd sem tudott a legjobb négy közé jutni. Sajnos a legfájóbb meglepetés éppen a ZTE KK fiataljait érintette. Egész éves veretlenségüket az aranyéremét játszott mérkőzésen, a tavasz folyamán már kétszer legyőzött Vasas Akadémia ellen veszítették el. Így ezüstérmet szerezve fejezték be ezt a sikerekkel teli idényt Hanzséros Alajos és Kámán Tamás edzők tanítványai.

 

A négynapos mérkőzéssorozat a csoportmérkőzésekkel kezdődött. Az eredmények:
ZTE KK – Körmendi Törpördögök 73-55 (ld. Kovács B. 22, Simó B. 20, Kovács K. 14)
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia – ZTE KK 59-80 (ld. Kovács B. 36, Kovács T. 14, Kovács K.13)
ZTE KK – Vasas Akadémia 83-78 (ld. Kovács B. 33, Kovács K. 21, Simó B. 12)

 

 

A legjobb négy között, a döntőbe jutásért a MAFC Kosársuli volt a zalaegerszegi fiúk ellenfele. A mérkőzés 106-87-es ZTE győzelemmel zárult. A legeredményesebb játékosok Kovács Benedek (30), Kovács Tamás (22), Kovács Kristóf (21) és Simó Bence (16) voltak, és meg kell említeni ezen a mérkőzésen Borbély Marcell kiemelkedő mezőnymunkáját. A másik középdöntőben a Vasas Akadémia biztosan győzte le a Szolnok csapatát, így a csoportdöntő, megismétlődött. Immár azonban jóval nagyobb téttel, ami a csapatok játékára nagyon erősen rányomta bélyegét. Perceken keresztül alig esett kosár, még a büntetődobások is kimaradtak, és a korábbi meccseken alig hibázó Kovács Benedek – Kovács Kristóf közeli és középtávoli dobásai rendre kiperdültek a gyűrűből. Görcsössé vált a játék, és a félidő végéig sem sikerült kilábalni a lélektani gödörből. A Vasas játékosai megérezték a lehetőséget, és egységesen, hatalmas energiával játszva folyamatosan növelték a különbséget, ami félidőre 23 pontosra duzzadt (38-15). A második félidőre egy másik ZTE jött ki a pályára. Agresszívebb védekezéssel, szervezettebbé váló támadásokkal, sikeres egyéni megoldásokkal csökkentették a különbséget, ami a negyed végére kilenc pontra csökkent (49-40). A negyedik negyed első felében a különbség hét és tizenegy pont között váltakozott, a döntő pillanatokban nem sikerültek az akciók, a Vasasnak pedig sikerült egy-egy bravúrkosárral feljebb tornászni a különbséget. Az idő fogytával a ZTE játékosai türelmetlenebbé váltak, siettették a támadásokat, kockáztattak védekezésben, ami megbosszulta magát: rövid idő alatt ledolgozhatatlanná vált a hátrány. A végeredmény már nem tükrözi az utolsó előtti percek feszültségét (67-51). A csapat legjobb dobói ezen a mérkőzésen Simó Bence (15), Kovács Benedek (12), Kovács Kristóf (11) és Borbély Marcell (9) voltak.

 

A döntőben elszenvedett vereség ellenére elismerés és dicséret illeti a csapat minden tagját az egész éves teljesítményéért. 

 

A csapat eredményén kívül örömre adhat okot, hogy a torna legjobb öt játékosa közé két zalaegerszegi is került, Kovács Kristóf és Kovács Benedek. Utóbbi toronymagasan lett a torna legértékesebb játékosa. A ZTE KK csapatának legjobb játékosaként Kovács Tamás vehetett át különdíjat.

 

Az országos döntő végeredménye:
1.    Vasas Akadémia
2.    Zalakerámia ZTE KK
3.    Szolnoki Városi Sportiskola
4.    MAFC Kosársuli
5.    Bajai Bácska FKE
6.    Körmendi Tröpördögök
7.    Budapesti Honvéd
8.    Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

 

Hanzséros Alajos a csapat edzője  elmondta hogy nagyon büszke a fiúkra, akik remekül szerepeltek ebben az évben és nagyon sokat fejlődtek a felkészülés során. A tornán is fokozatosan lendültek játékba és mutatták meg, hogy a zalaegerszegi kosárlabda utánpótlás jó úton halad.

 

 

Szép volt fiúk!

 

2015. június 02. Zalakerámia ZTE KK

 

Megosztás