Paksra is győzni megyünk /video/

Három forduló van még hátra a középszakasz felsőházi rájátszásából. Kettő idegenben és egy hazai környezetben. Szerdán óriási győzelmet arattunk a remek formában érkező Alba Fehérvár ellen. 

Egy kis ünneplős visszatekintés Bálizs Zsuzsától:

Mai ellenfelünk nincs túl jó formában, de ez igazából nem mérvadó, mivel a felsőházban nincsenek könnyű csapatok és mérkőzések. Hazai pályán a Paks nagyon erős és egyedül őket nem sikerült legyőznünk az alapszakaszban, idegenben. 

-Nagyon szoros a felsőház. Egy győzelem és egy vereség is átforgathatja a sorrendet. Az a célunk, hogy pályaelőnnyel mehessünk a klasszikus rájátszásos szakaszba- mondta Bencze Tamás.

Rövid idő volt a felkészülésre és a regenerálódásra. Mohácsi és Pantelic is keveset edzett, mert kisebb problémákkal küzdenek.

-A paksi rangadóra reményeim szerint mindkét játékos ott lesz a pályán, hiszen fontos elemei a játékunknak. Csak úgy tudunk sikeresek, lenni idegenben is, ha taktikailag fegyelmezettek leszünk. Ezt bebizonyítottuk az Alba ellen és szeretném, ha működne Pakson is. A hazaiak eredményei ellenére ők az esélyesek, de mi szeretnénk, ha borulna a papírforma.

A hazaiaknál újra játékra kész Tóth Ádám, aki még nálunk szenvedett fejsérülést. Nálunk viszont Fekete Viktorra is műtét vár így az idényben már nem számíthatunk a játékára. A találkozó ma 18 órakor kezdődik és a Kapitány G., Söjtöry T., Jakab L. (Faidt M.) bírói hármas fújja majd. 

2016. április 16. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás