Patrónus program – a legnagyobb a legkisebbeknél

A középszakasz mérkőzései közötti egyhetes szünetet használta ki Djordje Pantelics, hogy ellátogasson a ZTE KK általa patronált csapataihoz. A Landorhegyi iskolában edző két előkészítő csoport 6-10 éves játékosai már nagyon várták a körükben is nagyon népszerű centert.

A passzolós játékot is mindenki évezte

Djordje egyáltalán nem mozgott idegenül a kicsik között, hiszen nagyobbik gyermeke, kislánya is majdnem ennyi idős. Először a játéké volt a főszerep. Az első játékban két csapatot alkottak a gyerekek, védő-támadó párokba álltak. Megpróbáltak elszakadni egymástól, passzot kapni Pantelicstől, és visszadobni neki a labdát.

Az kapja a labdát, aki a legügyesebben elszakad a védőjétől

A másik játékban kettesével játszottak Djordje ellen. Mindhárman labdát vezettek, és próbálták közben elütni egymás labdáját. A gyerekek teljes erőbedobással küzdöttek, és Djordje sem hagyta magát.

Léránt Kornél és Papp Patrik próbálja labdavezetés közben elcsenni a labdát

Jólesett a párviadalok után leülni, pihenni, és közben beszélgetni.A gyerekek kérdéseket tehettek fel, Pantelics pedig azoknak a kedvéért, akik angolul tanulnak az iskolában, angolul válaszolt. (Egyébként kiválóan beszél angolul.) A csapat edzője, Kovács László játszotta a tolmács szerepét. Azon túl, amit újságokban, illetve a ZTE KK honlapján olvashattunk Pantelicsről, sok újat tudtunk meg a családjáról, itteni életéről, kosaras múltjáról és jelenéről. 

Lehet, hogy matekórán nem figyelnek ennyire a gyerekek

Például azt, hogy 15 éves koráig focizott, kapus volt, és ezután a barátai miatt ment el kosárlabdaedzésre. Akkor már 195 centi volt, és egy évvel később érte el mai, 205 centis magasságát. Mindig belső poszton játszott, és korábban is a legjobb dobásblokkolók közé tartozott. Úgy gondolja, hogy ebben kapusmúltja is szerepet játszik, hiszen sikereit ezen a téren nem annak köszönheti, hogy nagyot ugrik, hanem sokkal inkább a jó ütemérzéknek. Felesége is kosárlabdázó volt, akit akkor ismert meg, amikor Romániában játszott. Két gyermekük van, a kisebbik, fiuk most tanul járni. A nagyobbik gyermek, lányuk jövőre készül iskolába. Ez a jövő évi csapatválasztásnál fontos szempont lesz számukra. Olyan helyre szeretnének költözni, ahol elképzeléseiknek megfelelő iskolát találnak. A gyerekek sérüléséről és az idei bajnokságról is kérdezték. Djordje elmondta, hogy úgy érzi, rendbe jött a sérülése, és Szolnokon valószínűleg tud játszani. A bajnoki esélyekről úgy gondolja, hogy egészséges játékosokkal a ZTE KK bármelyik magyar csapatnak egyenrangú ellenfele.
Az edzés végén a gyerekek kihasználták a lehetőséget és jópár közös fényképet készíttettek egyik kedvenc játékosukkal, Djordje Panteliccsel.

2016. április 25. Zalakerámia ZTE KK

 

Megosztás