Quinton Green a negyedik külföldi játékosunk (videó)

Újabb külföldi játékossal sikerült megegyeznie klubunknak, vagyis a negyedik légiós érkezését jelenthetjük be az amerikai Quinton Green személyében. Aki egyenesen az Egyesült Államokból érkezik, ugyanis eddig kizárólag hazájában kosárlabdázott, így a Zalakerámia ZTE KK lesz az első külföldi csapata és Zalaegerszeg lesz az első európai állomáshelye. 

Quinton Green 1998. november 18-án született, 201 cm magas, 84 kg a súlya és a hármas poszton számít majd szakvezetésünk a játékára. A Columbusban (Ohio) élő  játékos tavaly csatlakozott az NCAA divizió I-es Valparaiso Egyetem csapatához (Valparaiso Beacons), előtte  öt szezonon át a Cedarville együttesében játszott.    

A Valpo színeiben a 2022-2023-as szezonban csapata 32 mérkőzéséből  31-en kezdett, együttesében 10,7 pontos átlaggal a házirangsor harmadik helyén végzett. Átlagban 4,6 lepattanót szerzett, 74,2 százalékkal értékesítette a büntetőket és 33,3 százalékkal célzott a hárompontos dobásoknál. 

A szerződés aláírása után sikerült elérnünk új játékosunkat:  
- Először is szeretném megköszönni a csapatnak és a vezetőségnek, hogy megadta nekem ezt a nagyszerű lehetőséget – nyilatkozta honlapunknak  Quinton Green. -  Mindig is az volt az álmom, hogy profi kosárlabdázó legyek, és ebben a pillanatban itt lenni szürreális érzés. Az ötévnyi egyetemi bajnokságban való részvétel azzá a játékossá nevelt, aki ma vagyok. Alig várom, hogy együtt fejlődjek a ZTE csapatával. Beszéltem már az edzővel és néhány csapattársammal is. Mindannyian nagy reményeket fűzünk a következő szezonhoz

2023. július 7. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás