"Ritmust és lendületet találni" vagy "Katedrális"

A hangulat nem optimális, nem vidám a klubon belül. Elkel ilyenkor a buzdítás, a pozitív energia, a bizakodás, az optimizmus. A következő sorok ezt sugallják, amit a klubhoz közelálló személy küldött el szerkesztőségünkbe, 

"A Körmend elleni derbi alatt, a lelátón beszélgetve kiderült, hogy még a legpesszimistábbak szerint is jól sikerült a felkészülés, mindenki tette a dolgát és az előjelek alapján joggal várhatta mindenki azt, hogy egy sikeres szezonkezdet áll néhány fordulót követően mögöttünk. 

 

Talán éppen ezért tűnik ilyen nagynak az elkeseredés, ezért fáj annyira minden eladott labda és rossz dobás.

 

Ugyanakkor a nyíregyházi kisiklás azaz út (utazás) volt, amellyel a csapat még mindenképpen tartozott az ördögnek a tavalyi évről. Meg az azt megelőzőről. De talán ezzel rendeztük lélekben azt a számlát, és el is kell felejteni a lehető leghamarabb azt a másfél órát. 

 

Az Albacomp elleni győzelem ugyanakkor már mutatta, hogy nyomás alatt nehezen forognak a fogaskerekek, és ugyanezt kellett megélni a jászberényi és a két hazai meccs során is. 
Nem árulok el meglepetést, ha a legpesszimistábbakkal egyetértve úgy vélem, hogy ma sem mi leszünk az esélyesek Pécsett.

 

De arra mindenképpen alkalmas volt ez a néhány nap, hogy a ritmusát, lendületét vesztett csapat elhiggye, hogy nem felejtett el kosárlabdázni, és tegyen meg mindent azért, hogy rendezhesse a sorait.
Alkalmas volt ez a néhány nap arra, hogy a kifütyült játékos bizonyítani akarjon. Alkalmas volt ez a néhány nap arra, hogy az egykori válogatott játékos teljes lendülettel vesse bele magát a szakmai munkába, és talán kellett ez a néhány nap arra is, hogy az ügyvezető se adja fel, és higgyen abban, hogy építhet valamit, miközben remélheti, hogy oda áll mellé mindenki, aki ebben segíteni szeretné őt.

 

Új lendület kell és új ritmus.

 

Mindenekelőtt annak az 5-nek, akik a pályán vannak, aztán annak a 7-nek, akik a padról várják, hogy beszálljanak.

 

Lendület és ritmus kell a stábnak, amely keretet, feltételeket adhat a pályán és a pálya mellett küzdőknek, de ugyanígy lendület és ritmus kell a lelátó népének és magának a városnak is, amely mindig kiállt a csapata mellett. Sok tízezren vagyunk, akik büszkén vállaljuk bárhol, bármikor, hogy részei vagyunk, részei lettünk az elmúlt évtizedek során ennek az egésznek, és amelyet minden erőnkkel egyben fogunk tartani.

 

Sőt.

 

Hinni kell, hogy katedrálist építhetünk."

 

Hajrá ZTE!

 

2014. november 06. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás