Saját kezünkben a döntés!

Május első napján, nagy csatában sikerült legyőznünk a MAFC együttesét. A play-out első mérkőzésén, mindkét csapat játékosain, edzőin érezhető volt a feszültség, amit a -” benn kell maradni!”- okozott. A vendégek fiataljai remek napot fogtak ki és szinte főszereplőkké váltak a találkozón. Nálunk a jó egyéni teljesítmények mellet, akik közül Dzambicsot emelném ki (21 pont, 6 gólpassz), igazán a csapatjátékban volt a mérkőzést eldöntő tényező. Kívülről nem ment a dobás és a büntetőkkel is meggyűlt a bajunk, de a kritikus pillanatokban, tudtunk ritmust váltani mind védekezésben, mind támadásban. 

 

Igazi csapatmunka volt!

 

Az egységre és a koncentrációra a fővárosi mérkőzésen is szükség lesz. A középszakaszt lezáró találkozón megmutattuk, hogy tudunk idegenben is jól játszani és győzni! Most itt a lehetőség, hogy lezárjuk a párharcot és elkezdhessünk építkezni. 

 

Nagyon nehéz és kemény mérkőzés vár a fiúkra. A hazaiak nem adják könnyen a bőrüket, de nekünk mindent meg kell próbálnunk. A két héttel ezelőtti és a múlt heti hazai találkozón is nagy segítséget kaptuk a közönségünktől. Reméljük, minél többen eljönnek és szurkolnak a fiúknak a helyszínen. 

 

Együtt megcsinálhatjuk!!!

 

2015. május 5. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás