Sikeres cápavadászat

Marso-Nyíregyháza Blue Sharks–Zalakerámia ZTE  KK 71–81 (10–30, 33–11, 13–20, 15–20)
Nyíregyháza, Bem-iskola, 500 néző, v.: Hegedűs T., Gál J., Pozsonyi.

 

Marso Nyíregyháza Blue Sharks: Savic, Unruh 19/9, Miller 8/3, Nagy K., Krsztanovics 21. Csere: Lekli 5, Molnár M. 3, Bus I. 12, Kósa T. 3/3. Szakmai igazgató: Sitku Ernő.

 

Zalakerámia ZTE KK: Govens 18/3, Gáspár D. 7/3, Kerpel-Fronius 12, Mohácsi 10/6, Pantelics 11/3. Csere: Krapic 17/15, Velkey 6, Fekete -. Edző: Bencze Tamás.

 

A kosárlabda élvonal első körének záró fordulójában Nyíregyházán vizitált csapatunk. A keretben már ott volt a sérüléséből felépült Ante Krapic , míg James Kinney az utolsó pillanatban maradt Zalaegerszegen, megnehezítve ezzel Bencze Tamás dolgát. Az amerikai irányító már csütörtökön rosszul érezte magát, majd pénteken a kórházban kötött ki a délelőtti edzés helyett és bent is fogták az orvosok megfigyelésre, ahonnan természetesen szorított a társaknak.

 

Nehezen indult az első negyed, hiszen csak Govens révén csak a második percben esett az első kosár. A 4. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd ekkor Pantelic hármasánál erőre kapott a ZTE (4-9). Olyannyira elkapták a fiúk a fonalat, hogy a 7. percre Mohácsi távolijánál már tízre nőtt a különbség (9-19). A folytatásban sem változott semmi, talán csak annyi, hogy mindössze egyetlen büntetőt engedtünk Sitku Ernő csapatának, mi pedig meg sem álltunk 30 pontig, amelyet egy, az utolsó másodpercben szerzett Krapic hármassal értünk el (10-30). 

 

Mindenki azt hihette volna, hogy eldőlt a találkozó, de nem! A hazaiak letámadtak és játékuk pontosabbá vált. A 12. percben Krapic hintett egy hármast, de nem gondoltuk volna, hogy a 16. percben újra ő lesz eredményes és közte senki sem talál a hazai gyűrűbe. A Kék Cápák lendületbe jöttek és egy 13-0-s rohammal zárkóztak (26-33). Szerb légiósunk törte meg a hazaiak lendületét, de csak egy pillanatra, hiszen a negyed végére Unruh vezetésével megfordították a mérkőzést és már ők mehettek vezetéssel a nagyszünetre (43-41). 

 

A félidőben használt a fejmosás, hiszen a harmadik negyed elején előbb Pantelic egyenlített, majd Govens hármasával újra mi vezettünk (43-46). Az első félidőhöz képest kiegyenlítettebb játék folyt a pályán. egyik csapat sem hagyta elhúzni a másikat. A negyed hajrájára ötpontos előnyt sikerült kicsikarnunk Govens büntetőivel (56-61).  

 

A negyedik játékrész elején Krapic szerezte meg negyedik hármasát, melyre Miller válaszolt. A 32. percben Krsztanovic ziccere után átvehette volna a vezetést a Nyíregyháza, de sikerült megakadályoznunk őket ebben (63-64). A 34. percben Gáspár Dávid triplával, Kerpel-Fronius Balázs ziccerrel realizálta a vezetésünket (63-69).  Elbizonytalanodtak a hazaiak, míg mi egyre magabiztosabban haladtunk a győzelem felé. A 37. percben Krapic ötödik távolijával újra tízzel mentünk és nem volt, megállás. A hazaiak még próbálkoztak a felzárkózással, de ez nem járt sikerrel, így sikerült győzelemmel indítanunk az új esztendőt.

 

A ZTE, a nehézségek ellenére ott folytatta a 2016-os évet, ahol befejezte és továbbra is csapatként küzdve kapaszkodik az élmezőnyhöz. Ante Krapic visszatérése pedig úgy sikerült ,ahogy nem is vártuk!

 

 

Bencze Tamás: – Nagyon örülök, hogy nyertünk, hiszen fontos volt, hogyan kezdtük az évet, ráadásul nehezítette a helyzetünk James Kinney kiesése. Az ellentétes negyedek után a nagyszünetben rendet tettünk a fejekben, és a második félidőben már irányításunk alatt tartottuk a meccset és a lepattanózásban is sokat javultunk.

 

Szép volt fiúk!

 

fotó: szon.hu

 

2016. január 9. Zalakerámia ZTE KK

 

Megosztás