Sima győzelem a sereghajtó ellen

A kadett bajnokságban a Vásárhelyi Kosársuli csapatát fogadtuk.  

Zalakerámia ZTE KK/A-Vásárhelyi Kosársuli /A 102-39 (25-14, 17-7, 33-6, 27-12)
Zalaegerszeg, kadett főtábla II-D csoport, 10. forduló. Jv: Szalai, Földesi

Zalakerámia ZTE KK/A: Takács 23/3, Billege 4, Tóth 17/3, Garai 10, Gerencsér 13, csere: Lovas-Bán, Németh 8, Koller 7/3, Bihari, Komády 14, Gyimes 6. Edző Bödör Ferenc

Nagy lendülettel kezdték a vendégek a találkozót és sokáig vezettek. Lassan és komótosan játszottak a fiúk és nehezen kapták el a ritmust. Hat perc kellett, hogy végre megfelelő hőfokon játsszon csapatunk. A 7. percben Billege közelijével először vezettünk, majd a hátralévő időben, főleg gyorsindításokból szerezve pontokat állva hagytuk ellenfelünket (25-14). A második negyedben fokozatosan nyílt az olló a csapatok között. Nagyobb hőfokon játszottunk ellenfelünknél, de ebbe sok ponttalanság is vegyült. A félidőben kétszer annyi pontot szerezve ellenfelünknél, magabiztosan vezettünk (42-21). 

A nagyszünet után sem változott a játék képe. A vásárhelyiek becsülettel küzdöttek és próbálták a maximumot kihozni magukból. A fiúk jó ritmusban játszottak és nem hagytak túl sok lehetőséget ellenfelüknek. Labdaszerzésekből gyorsindulásokból szereztük pontjaink jelentős részét. A negyed végén már az ötvenpontos különbséget súroltuk (75-27). A záró negyed első felében egy kicsit kiengedtek a srácok, de a második felében tovább növeltük az előnyünket. Végét megnyomták a fiúk és végül száz pont fölé tornázták a különbséget. 

2020. december 20. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás