![]() Ahogy a Queen együttes halhatatlan slágere is mondja: The show must go on. A nehéz napok ellenére is elszántan készül csapatunk a Sopron elleni mérkőzésre. A vendéglátóink a mérkőzés esélyesei, de meg kell próbálni megnehezíteni a dolgukat. A Szeged elleni vereséget követően kapott némi pihenőt a csapat, de ezen a héten már gőzerővel készültünk a Sopron elleni meccsre. Azt nem lehet mondani, hogy gond nélkül ment minden, hiszen a külső tényezőkön túl sérülések is nehezítették a csapat dolgát. Ami a kék-fehér gárda összeállítását illeti, egyelőre semmilyen változás nincs a játékoskeretben, és ahogy két nappal ezelőtt megírtuk - továbbra is a Kis-Patonay páros vezényli a tréningeket. - Nem volt könnyű hetünk - kezdte Kisa. - A Szeged elleni fájó vereséget követően azonban fel kell állnunk a padlóról, hiszen nincs idő a sebeink nyalogatására. Sajnos a hét elején Kertész Dani sérülésre panaszkodott, míg Chris egész héten edzeni sem tudott combizom-sérülése miatt. Ő ma ultrahang-vizsgálatra megy, tehát erősen kérdéses a hűség városában a fellépése. Perine visszatért az államokból, ő a csapat rendelkezésére áll és úgy készül, hogy pályára is lép a Sopron ellen. Sajnos Lapaj megbetegedett, így tegnap ő sem edzett. Remélem fogja tudni vállalni a játékot, hiszen Hines sérülése miatt nagyon vékonyak vagyunk a belső posztokon - összegzett a vezetőedző. Ami ellenfelünket illeti, a hét elején Sopronba is visszatértek a légiósok, így teljes csapattal várják a Zetét. Vendéglátóink edzőt cseréltek a hét elején, hiszen Horváth Imre helyére visszatért a korábbi vezetőedző Meszlényi Róbert. A Sopron kerete nem változott, de így is elég masszívnak tűnik, nézzük hát, kikkel kell felvenni a versenyt: |
Zalakerámia-ZTE KK ©
A fent publikált cikk a ztekosar.hu tulajdona, bármilyen tartalmat, szöveget, képet reprodukálni csak a szerzők előzetes engedélyével lehetséges.Kérjük, keressen bennünket az alábbi emailcímen: ztekosar@gmail.com, vagy személyes elérhetőségeink egyikén.