Nehéz feladat a Szeged ellen

Szerdán október óta (10 meccset követően) először nyert idegenben a Zalakerámia ZTE KK, ráadásul egy igazi rangadót. A középszakaszban nincs megállás, Nikola Lazics új csapata, az ex-válogatottak sorát felvonultató Szeged következik szombaton 18:30-tól.

Raúl Jimenezt várakozásairól faggattuk:

 

- Vannak problémáink a szombati meccs előtt, de nem fogunk nyafogni. A Körmend elleni összecsapás előtt Gerald Bostonnak láza volt, fájt a gyomra, infúziót kapott, de vállalta a játékot és nagyot küzdött, csakúgy mint Gáspár Dávid, aki szintén fájdalmakkal kosarazott. Szerdán néhol védekezésben és támadásban is mutattunk jó dolgokat (a 3. negyedben például nem engedtünk támadólepattanót ellenfelünknek), ezt szeretnénk folytatni. A Szeged kemény csapat, sok okos és tapasztalt kosarassal. Horváth Ákos után Molnár András személyében is kiemelkedő tudású játékost igazoltak. A magas emberek jól érzik egymást, a Csorvási testvérekre gondolok elsősorban, illetve a bajnokság egyik legagresszívebb 4-es posztú játékosa (Williams) is náluk játszik. És akkor még nem említettem Levy-t, aki négy poszton is képes helytállni. A Sopron ellen kikaptak a szegediek legutóbb, de helyenként egész kiemelkedően játszottak – nem lesz tehát egyszerű dolgunk. A feladatunk egyértelmű: koncentrált, aktív és agresszív játék – ha összeszedettek vagyunk, akkor bárkit képesek vagyunk legyőzni. Szombaton is ez lesz a célunk!

 

A középszakasz mérkőzéseire az összes bérlet ingyenes belépésre jogosít.

 

Szombat reggeltől az Egerszeg Pontban már megvásárolható a 100 db felnőtt (1600 Ft) illetve 50 db diák/nyugdíjas (800 Ft) jegy a kedden 18:30-kor kezdődő Falco-ZTE rangadóra.

 

 

 

Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám

Megosztás