Szezonzáró bankett

Szezonzáró vacsorával búcsúztattuk a 2018/2019-es bajnoki szezont. A Véndiófa étteremben játékosok, vezetők ültek egy asztalhoz az idény lezárására. 

Elsőként Stárics Kornél ügyvezetőnk szólt, aki megköszönte a csapat munkáját és érdekes statisztikai adatokkal is szolgált. Az adatok szerint a bajnokságban dobott pontban a 4., kapottban a 12. helyen végeztünk. A gólpasszok terén 12.-ek, a csapatjáték tekintetében a 10. helyen zártunk. Stárics Kornél a következő időszakról is beszélt, mely szerint a jövő évi csapat összeállítása elkezdődött. Lesznek változások légiós és magyar fronton is. Elgondolkodtak az 5 légiós rendszerről is. A nyári időszakban, a következő évre szerződéssel rendelkező játékosok részére komoly egyéni képzéseket is tartanak az edzők. 

A folytatásban Balaicz Zoltán, városunk polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, szintén megköszönve a munkájukat. Elmondta, hogy több szponzorral előtárgyalásokat folytatnak a Klubbal együtt, ami a stabilitást és az előrelépést segítheti. Emellett megemlítette, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök úrral, a zalaegerszegi látogatása alkalmával tanácskozott, és országunk vezetője a ZTV Egerszegi esték műsorában bejelentette, hogy a város új multifunkcionális csarnokot fog kapni, melynek a tervezési folyamatai elkezdődtek. 

Klubunk társadalmi elnöke dr. Gyimesi Endre szintén megköszönte a szakmai stáb és a csapat munkáját. A fiatalok szerepeltetéséről, és a 2 év múlva életbe lépő 23 éves szabályról is beszélt. Kiemelte, hogy komoly csapatot szeretnének építeni a következő évre, akinek esélye legyen bejutni a felsőházba.

A köszöntők után egy kellemes vacsora mellett folytatódtak a beszélgetések, értékelve az elmúlt szezont és tervezgetve a következőt. 

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2019. május 23. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás