Friss Falco és önbizalom teli ZTE!

Kedden 18:30-tól (jegyek elővételben az Egerszeg Pontban!) Szombathelyen már 3. alkalommal lép pályára a középszakaszban a Zalakerámia ZTE KK. A Falco eddig szabadnapos volt, majd teremgondok miatt nem játszott, némileg tehát pihentebbek lehetnek Mandics edző tanítványai.

 

A Falco eddigi szereplésével nem igazán elégedettek szurkolóik, egyedül a 19 éves Perl Zoltán teljesítménye kerülhet a mérleg egyik serpenyőjébe, a hazai nevelésű hátvéd egészen érett játékot mutat, meglepő lenne, ha az ő nevével jövőre még mindig egy magyar csapat keretében találkoznánk. Szlovén és angol irányító után most a szerb Vlahovics kezében van a karmesteri pálca, illetve a sérült Zagoracot pótolja Mitchell. A légióskontingensből az állandóságot Chad Timberlake képviseli, az alapszakasz 2 évvel ezelőtti legjobbja (és 2010-es bajnokunk) azonban ugyanúgy hullámzó teljesítményt nyújt, mint csapata. Az éppen anno Jimenez mesternél Debrecenben villogó Szabó Miklós pedig szintén inkább csalódást okozott az őt nagy reményekkel igazoló vasiaknak.


A Falco azonban így is nagyon erős összetételű csapat, így nehéz dolga lesz a várhatóan már Kámán Tamással kiegészülő ZTE-nek, hogy egy idegenbeli bravúrral táplálja Play Off reményeit. Nagyot fordult a világ: az évtizedeken át támadó, rohanó kosárlabdát játszó Szombathely most várhatóan lassítani kívánja majd hazai pályán is a játékot, hogy ezzel letörje a könnyű kosarakra és gyors játékra aspiráló zalai rohamokat. Érdekes meccsre van kilátás!

 

A középszakasz rangadóját a ZalaSport élőben közvetíti.

 

Fotó: Bálizs Zsuzsa
Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám

Megosztás