Tehetséges Fiatalok ellen folytatjuk

Hazai mérkőzések után az első idegenbeli találkozókon az újonc TF csapatához látogatunk. Szerdán egy harcos mérkőzésen győztük le a Jászberényt, ahol a védekezésünk rendben volt, de a támadásunkon van még mit javítani. A fővárosiak először játszanak majd hazai környezetben, ami plusz motivációt jelenhet számukra. A napokban egy rutinos 203 cm magas erőcsatárt igazoltak Joseph Taylor személyében, akinek a játékengedélye elkészült, így Merim Mehmedovics edző, akár pályára is küldheti ellenünk. Bencze Tamás nehéz mérkőzésre készül és azt is tudja, miben kell változtatnunk a folytatásban, ha sikeresek akarunk lenni. Fontos lesz, hogy csapatként funkcionáljunk, főleg támadásban. 

A jó kezdés után nem lehet más a cél, mint a győzelem, melyhez remélhetőleg szépszámú zalai szurkolósereg is hozzájárulhat majd. A találkozó szombaton fél hétkor kezdődik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportcsarnokában (Ludovika Aréna). A meccs előtt Gulyás Milánnal, csapatunk fiatal tehetségével beszélgettünk, aki a Kecskemét ellen 14, a Jászberény ellen 10 percet töltött a parketten, előbbi találkozón egy triplát jegyzett, szerdán pedig egy harcos betörés után szerzett szép duplát. Milán mesél arról is, hogy sikerült a beilleszkedése a csapatba, s megtudhatjuk, mit vár a TF ellen. 

A mérkőzés tehát szombaton 18-30-kor kezdődik és a Tőzsér Dénes, Balog György, Horváth Csongor Béla (dr. Valovics István) bírói hármas dirigálja majd. 

Fotó/videó: Bálizs Zsuzsa

2018. október 12. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás