Tóth Ádám újra Zalaegerszegen

A vasárnapi szezonzárást követően az új csapat kialakításával kapcsolatban pozitív hírrel szolgálhatunk szurkolóinknak. Tizenkét év után hazatér Tóth Ádám, aki az utolsó bajnokcsapatban kezdte bontogatni a szárnyait, távozását követően pedig rendkívül sikeres szezonokat tudhat maga mögött az ASE, a Szolnoki Olajbányász valamint a DEAC csapatánál. Az elmúlt években visszatérő kérdés volt a városban, mikor jön vissza Zalaegerszegre Tóth Ádám. Most eljött a pillanat, hogy újra kék-fehér mezben játszik majd saját nevelésű játékosunk. 

-Amikor még edző voltam, már akkor is szerettem volna visszahozni az Ádámot. Most jutottunk el arra a pontra, amikor a szerződtetése realitássá vált. Egy meghatározó, válogatott szintű magyar játékos, aki ráadásul zalaegerszegi, így vele tovább tudjuk erősíteni azt az irányvonalat, hogy lehetőség szerint minél több zalaegerszegi játékos alkossa a keretet. Meggyőződésem, hogy ha van egy zalai magunk, akkor a közönség jobban elfogadja a csapatot, jobban tud vele azonosulni- mondta klubunk szakmai igazgatója Bencze Tamás. - Ádám jelenléte támadásban és védekezésben is plusz potenciált fog jelenteni a csapatnak. Egy az egy elleni szituációkban nehezen megállítható, valamint meg van a megfelelő képzettsége is ahhoz, hogy ezekből a helyzetekből jó döntéseket hozzon és segítse a társait. Reményeink szerint ismét nagy erőssége lesz csapatunknak. Tóth Ádámmal 2 éves szerződésben állapodtunk meg. Bízunk benne, hogy vele együtt további sikerek várnak a csapatra a közeljövőben.

Hosszú időszakot követően tér vissza tehát Zalaegerszegre Tóth Ádám, aki honlapunknak elmondta  nagyon boldog és motivált, hogy hazatérhet a nevelő egyesületéhez.  

2011-ben nehéz szívvel távoztál klubunktól. Gondoltad akkor, hogy 12 évet kell majd várni a visszatérésedre?

-Ez egy nehéz időszak volt. Fiatalon, rutintalanul kellett mérlegelnem, viszont a helyzet kialakulásánál aláírtam Paksra, de végig játszottam itthon a szezont. Nem gondoltam volna, hogy 12 évet kell várni arra, hogy újra hazajöhessek, de biztos voltam benne, hogy még visszatérek! 

Öt évet töltöttél Pakson, majd három év szolnoki szezon következett, hogy azt követően négy évig erősítsed a Debrecen együttesét. Hogyan emlékezel vissza ezekre az évekre?
-Minden csapatnál, ahol megfordultam megvolt a maga szépsége. Érmekért küzdöttünk, rendre sikeresek voltunk és évről évre tudtam fejlődni.  Pakson próbálhattam ki magam először a FIBA Kupában. A szezonok alatt szinte mindig négy közé jutottunk. A Szolnokon eltöltött évek alatt bemutatkozhattam a Bajnokok Ligájában és ott lettem újra kupagyőztes és bajnok, valamint ott született meg a feleségemmel a gyermekünk is!  Debrecenben egy épülő csapatba kerültem, amiben voltak nagyon jó és nagyon nehéz időszakok is, de úgy gondolom összességben tudtam segíteni a klub építésében! 

Miért döntöttél a klubváltás mellett? 
-Úgy éreztem a családommal, hogy eljött az idő, hogy csapatot váltsak. Több megkeresésünk is volt, amik nagyon kedvezőek voltak mind szakmailag, mind anyagilag, viszont a ZTE vezetősége felől elhangzottak azok a mondatok, hogy zalaegerszegi nevelésű játékos vagyok és itthon a helyem. Ezután a családommal nem volt kérdés számunkra, hogy hazatérjek. 

Az elmúlt bő egy évtizedben kevésbé volt sikeres az egerszegi kosárlabda. Mennyire követted azóta a csapat szereplését?
Természetesen követtem a csapatot, mivel rendszerint ellenfélként csaptunk össze. Voltak jobb és rosszabb periódusai a klubnak, viszont a vezetőségváltás óta visszakerült a ZTE a legjobbak közé. Külön öröm számomra, hogy újra együtt dolgozhatok Baki Gergellyel, akivel végigjártuk az összes utánpótlás bajnokságot, együtt lettünk bajnokok és Pakson is sikeres éveket tudhatunk magunk mögött. 

Milyen céljaid vannak ez elkövetkezendő évekre?
-Nagyon motivált vagyok, hogy újra felhúzhatom a ZTE mezt. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a csapatot! Szeretném a fiatalokat is segíteni a rutinommal, ahogy annak idején én is tanulhattam az idősebb játékosoktól Kámán Tamástól, Gáspár Dávidtól, Trepák Zolitól és még sokáig sorolhatnám a neveket. 

Zárásként üzennél valamit a szurkolóknak?
Igen: Kék az Isten!

2023. május 30. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás