Újabb lépés a legjobb 8 felé.

Serdülő (U14 A) csapatunk már a legjobb 16 között szerepel, ahol most az Országos Főtábla 4. fordulójában Kiskunfélegyházán léptünk pályára az aktuális csoport-ellenfelek, a házigazda Pityke KSE Nagykőrös, a Zsíros Tibor Akadémia Kőbánya és a Szolnoki Kosárlabda Akadémia ellen. Célként a csoport megnyerését tűztük ki, mivel ebben az esetben már most elérhető közelségbe kerülhetett számunkra a későbbi országos 8-as döntő. Németh Csaba vezetőedző beszámolója. 

Csapatunk nem teljes kerettel utazott el, ketten betegek lettek, egy játékosunk pedig kéz-sérüléséből fel sem épülve vállalta a játékot - mint utóbb kiderült, ezzel is sokat segítve (ő Jordán Bendegúz).

Ellenfeleink közül a Zsíros Tibor Akadémia csapatát és a Szolnokot is legyőztük már ebben a szezonban, az alapszakasz Dél-keleti Régióját megnyerő Pityke KSE ellen viszont még nem játszottunk.

A torna első mérkőzését a Zsíros Tibor Akadémia ellen vívtuk. Az első negyedben jól kezdtünk, hamar előnyt alakítottunk ki (17-7), azonban könnyelműen kiengedtünk és magunkra húztuk az ellenfelet (22-26), sőt, a félidőben nem várt hátrányban voltunk (38-40). A 3. negyedben feljavult védekezéssel és okosabb támadójátékkal hamar elléptünk (51-40) és lassan kialakult egy 20 pont körüli különbség, amit tartottunk is - végül 84-61-re győztünk. Csapatként nyertünk, egyénileg Mezőfi Márk (28 pont), Török-Papp Benedek (17/9) és Gérczei Bence (14) emelhető ki.

A második mérkőzésen a Szolnoki Kosárlabda Akadémia „A” csapatával találkoztunk. Velük ősszel játszottunk már felkészülési meccset, akkor Budapesten simán nyertünk. Ennek ellenére nem kezdtünk meggyőzően (14-8), majd a támadójáték már működött, de a védekezés időnként szellős volt (36-21). A második negyedet aztán már határozottan hoztuk, így félidőben 59-27-re vezettünk. A 3. és 4. negyedben sok cserével egyrészt már a következő mérkőzésre készültünk, másrészt új ötösöket is kipróbáltunk. A vége 95-57-es győzelem lett. Legjobb dobóink: Mezőfi Márk (20), Jordán Bendegúz (19), Török-Papp Benedek (14/6) és Ruzsics Barnabás (13) voltak.

Vasárnap a torna döntője következett a számunkra addig alig ismert Pityke KSE Nagykőrös ellen. Azt azonban előzetesen megtudtuk, hogy az ellenfél két meghatározó játékosára építi játékát, így az ő védésükre külön készültünk. A játékosok kellően motiváltan álltak a játékhoz, az első perctől elhitték, hogy nyerhető a meccs, az első negyedet 27-16-ra hoztuk is. A második negyed kiegyenlített lett (43-32 a félidőben), majd a 3. negyedben már folyamatosan 10-13 pont előnnyel vezettünk, és egy 8-0-ás hajrával 69-50-re álltunk. Az utolsó negyedben többször 20 pont fölé nőtt a különbség (76-53), a mérkőzést végül 89-74-re nyertünk, így csoport-győztesek lettünk. Ismét igazi csapatjátékot mutattunk, az előre megbeszélt védő és támadó taktikát betartva kétség sem fért a sikerhez. Pontszerzés mellett extra védőmunkát nyújtott Jordán Bendegúz (18/3) Mezőfi Márk (16) és Gérczei Bence (12), támadásban Török –Papp Benedek (19/6) tett hozzá sokat. 

Győzelmünkkel közel kerültünk az országos 8-as döntőhöz, ahova a következő fordulóban (március 20-21) a Rátgéber Akadémia Pécs, a Budapesti Honvéd Akadémia és a Soproni Sportiskola elleni meccsek vezetnek. Amennyiben ott 1. vagy 2. helyen végzünk. 

2021. március 7. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás